Egy hónap alatt 44 gyereket öltek meg az amerikaiak Szíriában

Összesen 255 civilt. 

Az egyik légicsapás keddről szerdára virradóra a Rakka nyugati feléből kivezető autópálya mentén található al-Barúda falu területét érte. A halálos áldozatok -

köztük egy nő és öt gyermek

- nagy része menekült, akik a nyugat-szíriai Homsz városának keleti feléből kivezető autópálya melletti. Rakkához hasonlóan az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló asz-Szúknah településről menekültek korábban ide. Az OSDH szerint a halálos áldozatok száma növekedhet, mivel néhány sebesült állapota válságos.

A másik légicsapást a javarészben a dzsihadisták ellenőrzése alatt álló kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartomány keleti részén található Majadín város közelében hajtották végre, ebben a támadásban legalább 11 ember vesztette életét.
 
A civil szervezet keddi jelentése szerint az elmúlt hónapban

legalább 255 civil, köztük 44 gyermek

vesztette életét a nemzetközi koalíció - az ország számos részét ért - légicsapásaiban.
 
A rakkai tartományban tavaly november óta folytatnak harcot az IÁ ellen a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet fegyveresei, ahol a terroristák szíriai fellegvára, az azonos nevű város is található, az SDF előrehaladását az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje is segíti.