A Fidesz ismét a Farkas Flórián-féle roma-szervezettel köt megállapodást

A Fidesz a 2018-as választásokra is a Lungo Drommal köt megállapodást – írja az Index. Pénteken Kövér László és a szervezetet vezető Farkas Flórián alá is írja a dokumentumot.

A megállapodásban rögzítik, hogy a két szervezet együttműködik az országgyűlési és önkormányzati választásokra való felkészülésben, így a választásokon is. Ebből pedig következik, hogy a törvényhozási, kormányzati- és önkormányzati munkában is részt fog venni a Lungo Drom. A házelnök (aki egyébként a Fidesz országos választmányának elnöke is) nem is elég ehhez a fontos eseményhez, ugyanis Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet is mond majd.

A Lungo Drom és a Fidesz már 16 éve áll választási szövetségben. Farkas Flórián 2002-ben a Fidesz országos listájáról jutott be a parlamentbe, 2010-ben pedig a közigazgatási és igazságügyi miniszter a roma-támogatásokat felügyelő biztossá tette, 2011 és 2014 között az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke is volt, Orbán 2014-ben miniszterelnöki biztossá nevezte ki.

Emlékezetes, hogy a Híd a munka világába elnevezésű uniós program is az ő felügyelete alá tartozott, melyben a romák munkához jutását kellett volna segíteni, de inkább lenyúltak néhány milliárd forintot, úgy, hogy egyetlen roma sem jutott munkához. A NAV vizsgálódni is kezdett az ügyben, később 1,6 milliárdot követeltek vissza az ORÖ-tól. A kormány ezután 1,3 milliárdos támogatást adott a szervezetnek.

sss
2019. Augusztus 23. | 20:45
.
sss
2019. Augusztus 23. | 20:45
.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám

Friss