Iszlám Állam-tagok gyermekeivel végzett a nyugati haderő bombázása

"Ez az eddigi legtöbb áldozatot szedő bombázás a Szíriában lévő dzsihadisták családjainak körében"

- mondta Rámi Abdar-Rahmán, az OSDH igazgatója.

A támadás Deir-ez-Zór tartomány keleti részén, az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet ellenőrzése alatt álló kelet-szíriai városban, Majadínban történt, csakúgy mint a csütörtök esti, hasonló légicsapás. Abban 37 civil vesztette életét, köztük öt gyerek.

A szövetségesek harmadik napja támadják a területet, az amerikai légierő a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezetnek nyújt segítséget ahhoz, hogy elfoglalja az IÁ rakkai fellegvárát.

A tartományi központ visszafoglalásáért tavaly novemberben indítottak harcot az SDF fegyveresei. Az észak-szíriai Aleppótól 160 kilométerre keletre fekvő települést 2013 márciusában foglalta el az Iszlám Állam, amelynek vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi 2014 nyarán megtette kalifátusa fővárosává.