A kamupártok egymás között adták-vették a fénymásolt ajánlóíveket

Kamupártok mindenütt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, rengeteg közpénzt nyeltek el a 2014-es voksolás előtt a kamupártok, melyek csak anyagi megfontolásból indultak a választásokon, így több ügyben eljárás indult. A RomNet írja, hogy a nyomozás az ajánlóív-másolási és csalási ügyekben is zajlik. Három év alatt semmit nem sikerült előrelépni, még gyanúsított sincs. Költségvetési csalás miatti eljárás hat párt ellen van folyamatban.

Úgy tűnik, hogy nem csak a pénzügyekkel kapcsolatban merültek fel aggályok, hanem a jelölőlapoknál is. 2014 márciusától tíz bizniszpártnál folyik nyomozás választási csalás miatt. Állítólag egymás között adták-vették a jelölők adatait tartalmazó, fénymásolt ajánlóíveket. A Magyarországi Cigány Párt ellen is történt feljelentés.

Az adófizetők pénze

A témával kapcsolatban Szűcsné Major Ildikó, a Jobbik szóvivője ismertette pártja álláspontját. Elmondása szerint több százmillió forint maradhatna az adófizetőknél a kamupártok elleni komolyabb fellépés révén. Kifejtette, hogy egyedül a Fidesznek kedvezhetnek ezek az ügyek, mert így tovább osztódnak a szavazatok. A Jobbik javaslata szerint azoknak a szervezeteknek, amelyek nem érték el a pártlistás szavazatok minimum 2%-át, vissza kellene fizetniük a költségvetési támogatást.