Egy iraki veteránt gyilkolt meg a muszlim lányokra vadászó férfi

Az eset fényes nappal történt egy elővárosi vonaton péntek délután. Jeremy Christian a vonaton utazó két tinédzser lánynak muzulmánokat gyalázó szitkokat kiabált, fenyegetőzött. Három férfi utas a lányok védelmében közbelépett, és próbálták a férfit lecsillapítani, aki kést rántott, és mindhárom utast megszúrta. Ricky Best, az 53 éves veterán a helyszínen, a szintén fehér, 23 éves Taliesin Myrddin Namkai Meche fiatalember pedig a kórházban meghalt. A harmadik utasnak, a 21 éves Micah David-Cole Fletcher az élete néhány milliméteren múlt, most súlyos sebekkel ápolják.

A 35 éves, büntetett előéletű támadót rövid időn belül elfogták. Sajtóhírek szerint a férfi - Facebook-profilja alapján - rasszista, szélsőséges nézeteket vall.

A vonaton utazó egyik tinédzser lány anyja egy oregoni újságnak elmondta: 16 éves, színes bőrű lánya muszlim, fejkendőt viselő barátnőjével utazott együtt. A támadó azt ordította, "a muszlimoknak meg kell halniuk, évek óta gyilkolják a keresztényeket".

Az MTI beszámolója ugyanakkor kitér arra is, hogy az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR), az amerikai muszlim közösségeket összefogó gyűjtőszervezet az eset után kiadott közleményében úgy fogalmazott: annak hátterében, hogy egyre nő a muszlimellenes incidensek száma, részben Donald Trump amerikai elnök bevándorlóellenes retorikája, illetve a militáns iszlamista csoportokra való összpontosítása áll.

Ted Wheeler, Portland polgármestere sajtótájékoztatóján a lányok védelmében fellépő utasok bátorságát és önzetlenségét méltatta, és kijelentette: "hősökként haltak meg egy rettenetes rasszista erőszakcselekmény következtében".