Üzlettársa veszi el Mészáros Lőrinc lányát

Föld a földhöz. 

A portál úgy tudja, a vőlegény nem más, mint Homlok Zsolt, a Swietelsky Vasúttechnika Kft volt ügyvezető igazgatója. Az információt a család szóvivője is megerősítette.

A topmenedzser szívét akkor ejthette rabul Mészáros Ágnes, amikor a felcsúti kisvasút építésének ügyében sokat kellett a leendő apósa által vezetett településen időznie. A beruházást ugyanis

mindenféle kellemetlen közbeszerzési eljárás nélkül a Swieteleskyre bízták. 

Mészáros apuka és Zsolt kapcsolata később még inkább elmélyült, amikor tavaly ősszel

együtt fogtak bele a dél-balatoni vasútvonal felújításába,

amelynek 100 milliárdos projektjét közös konzorciummal nyerték el. Sajnos a vőlegényt nem sokkal később váratlanul elbocsátották a Swietelskytől, ám a szerelem további bimbózását ez nem akadályozta meg. 

Az Alfahír ezzel a felejthetetlen romantikus fimtörténeti pillanattal kíván sok boldogságot az ifjú párnak.