Kár új villamost venni azoknak, akik összefossák

Nincs mit ragozni, ez az új CAF villamos bizony megkapta a maga jussát.

Kedd délelőtt 11 óra táján kellemetlen ismerőssel találkoztak a Pesterzsébeten felszálló utasok a 3-as villamoson. A dolog, köznyelvi formulával élve

a fos

ugyanis nem a megszokott vécécsészében, hanem olvasónk fotója alapján a 3-as villamos egyik ajtajában pihent:

Információink szerint az utasok jelezték a sofőrnek a dolgot, aki rögtön intézkedett is (stílszerűen: nem szarta le a panaszokat), és az Ecseri úti megállónál (aminek egyébként tegnap törték be az egyik üvegét) visszafordult a járattal, hogy a közelebbi végállomáson takaríthassák ki az utazóközönség becses tagjának nyomait.

Mivel ezek az új CAF villamosok fedélzeti kamerákkal is rendelkeznek, a művész álcája hamarosan lehullhat.