Nem cáfolta a belügy Soros György érintettségét a Kálvin téren történt atrocitásban

Harcsa Veronika, népszerű énekesnő üzent is a Fidesz alelnökének, mondván,

"Emberek, ilyet nem lehet! Bántalmazott nőből nem csinálunk bűnöst, hogy ezzel duplán is áldozattá tegyük!"

A rendőrség a helyszínen készült körözési fotót tett közzé, kérve azok jelentkezését, akik a képen látható elkövetőt felismerik, tartózkodási helyével kapcsolatban pedig információval rendelkeznek.

Sneider Tamás, az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke pedig Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult, azt tudakolva, valóban Soros György áll a Kálvin téren történt atrocitás mögött?

Feltéve, hogy Németh Szilárdnak igaza van: Mit tesz a Belügyminisztérium annak érdekében, hogy Soros György ne tudjon „joystickon mozgatni provokátorokat” (Németh Szilárd nyilatkozta ezt a sajtónak - a szerk.), milyen konkrét információra alapozhatta a politikus ezen állítását, amelyről a magyar társadalom nem rendelkezik információkkal, mit tesznek annak érdekében, hogy a „joystickon mozgatott provokátoroktól” – akik egyike Németh teoóriája szerint legutóbb a Kálvin téren ütött meg egy nőt – megvédjék a magyar társadalmat? - kérdezte Sneider.

Pintér Sándor szűkszavú válaszában a Fidesz alelnöke által hangoztatott teóriát nem tudta cáfolni, ahogy arra sem adott választ, tervezik-e Soros ellen a büntetőeljárás megindítását.

Mindenesetre a fideszes logikát ismerve a lehetséges elkövetői/felbujtói kör még tovább bővülhet...

Molnár Gábor