Egy nagyvárosnyi magyar tűnt el az országból

Öt év alatt 134 ezerrel csökkent Magyarország népessége.

Vukovich Gabriella, a KSH elnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, rekordgyorsasággal haladnak a kis népszámlálási adatok feldolgozásával, és a nagyobb mintának köszönhetően majd járási szinten is tudnak adatokat szolgáltatni.
    
A mikrocenzus célja, hogy két népszámlálás között ugyanazzal a tematikával frissítsék az adatokat, összegző felvételt készítsenek a társadalmi változásokról a szakpolitikák alakítói és a kutatók számára. 
    
Ismertetése szerint a felmérést a lakosság 10 százaléka, 440 ezer háztartás bevonásával végezték 2148 településen, 3731 összeíró segítségével.
    
A sajtótájékoztatón ismertetett és közleményben is kiadott adatok szerint a népességfogyásból következően a népsűrűség tovább mérséklődött, és 2016-ban egy négyzetkilométerre már csak 105-en jutottak. A legsűrűbben lakott település 2016-ban Budapest volt, ahol átlagosan 3360-an éltek egy négyzetkilométeren. 
    
A megyék közül Pest és Komárom-Esztergom volt a legsűrűbben, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun és Békés pedig a leggyérebben lakott. A felmérés időpontjában a népesség 15 százaléka volt gyermekkorú, 67 százalék tartozott az aktív korúak, 19 százalék pedig a 65 éves és annál idősebbek közé. A gyermekkorúak aránya az átlagosnál magasabb a növekvő népességű Pest, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben.
    
Tavaly 149.111 nem magyar állampolgár élt Magyarországon, ami 6 ezerrel több, mint öt évvel korábban. Arányuk 1,5 százalék volt - ez alig haladta meg az öt évvel korábban mért 1,4 százalékot. Az itt élő nem magyar állampolgárok között több a férfi, mint a nő, legtöbben aktív korúak, több mint háromnegyedük a 15-64 éves csoportba tartozik.
    
Az iskolázottsági adatokról elhangzott, hogy a 15 éves és annál idősebb népesség körében az általános iskolainál alacsonyabb végzettségűek aránya tovább mérséklődött, 3,2 százalékra. 2016-ban a felnőtt népesség több mint fele rendelkezett érettségivel vagy ennél magasabb iskolai végzettséggel. 
    
A felsőfokú végzettségűek aránya öt év alatt 17 százalékról 20 százalékra emelkedett. A diplomások között továbbra is több a nő: a felsőfokú végzettségű nők aránya 18-ról 22 százalékra nőtt.
    
A diplomások arányának területi különbségei azonban tovább nőttek: míg a fővárosban 41, addig Nógrád megyében csupán 13 százalék a felsőfokú végzettségűek aránya.
    
Az adatok szerint tavaly a teljes népesség 46 százaléka dolgozott, 2,6 százalék volt munkanélküli, 28 százalék az ellátásban részesülő inaktívak, és 24 százalék az eltartottak aránya. 
    
Az aktivitási arány továbbra is Budapesten a legmagasabb, 52 százalékos, a megyék közül Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom és Fejér megyében 50, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Tolna megyében csak 45-46 százalék az aktívak aránya.
    
A foglalkoztatottak száma 4 millió 503 ezer, a munkanélküliek száma 250 ezer fő volt. A foglalkoztatottak száma 14 százalékkal emelkedett, a munkanélkülieké 56 százalékkal csökkent a legutóbbi népszámlálás óta. 
    
A 4 millió 21 ezer háztartás 66 százalékában családok éltek, a háztartások további egyharmad része zömében egyedülállókból állt. Csökkent az egyedülállók száma, 2016-ban 1 millió 217 ezren voltak, ez a népesség 12 százaléka. Közülük csaknem 105 ezren 30 évnél fiatalabbak, 424 ezren 30-59 év közöttiek és 688 ezren annál idősebbek.
    
A családok száma 2016-ban 2 millió 743 ezer 338 volt. A családok 82 százaléka, azaz 2 millió 240 ezer család párkapcsolaton alapult. Az élettársi kapcsolatok egyre nagyobb teret hódítanak: számuk a párkapcsolatokon belül meghaladta a 483 ezret. 
    
Jelentős az egyszülős családok száma is: 2016-ban 503 ezer családban élt egy szülő a gyermekével vagy gyermekeivel. A gyermekes házaspárok száma 35,1 százalék, a gyermekteleneké 28,9 százalék volt tavaly.
    
A felmérés szerint 4405 ezer lakás van az országban, ez 14 ezerrel több, mint a 2011. évi népszámláláskor. A lakások 21 százaléka Budapesten, 52 százaléka más városokban, 28 százaléka pedig községekben található. A lakások többsége két- vagy háromszobás, átlagos alapterületük 2016-ban 84 négynezetméter volt, ez 6 négyzetméterrel több, mint 2011-ben. 
    
A kivándorlási adatokról még az idén külön kiadványt jelentet meg a KSH - hangzott el a tájékoztatón.