Hiába az államhatalom, a birkózómúlt, még a rezsibiztos is tudja, mi a félelem

Meglepődik, mi az a három dolog, amitől megijed Németh Szilárd.

Mint ismert, a csepeli Fidesz is rendezett egy termékbemutatót, amelyen Németh Szilárd mellett meghívott vendégként Rogán Antal is riogatta az erre fogékony embereket. Csakhogy kiderült, a rendezvényen dolgozó biztonsági cég ügyvezetője K. Konrád, akit "Izom" fedőnéven ismer a titkosszolgálat. A Dózsa György úton fehér Mercedesével karambolozó M. Richárd és K. Konrád ellen ugyanabban az ügyben folyt titkos nyomozás az év elején. Mindketten egy korrupt rendőrök elleni akcióban kerülhettek az elhárítás látókörébe.

Németh Szilárd azonban elárulta a 444.hu-nak, hogy miért is volt egyáltalán szükség a biztonsági cégre. Nézzük, mi az a három eshetőség, ami még Németh Szilárdot is megijeszti.

1. Megjelenik a momentumos Fekete-Győr András.

2. Előkerül Juhász Péter.

3. Ki kell csavarni egy újságírónő kezéből a telefont.

De mivel ezek nem történtek meg, így Németh Szilárd elégedett volt.