Az EU-ban nálunk a legnagyobb a tüdőrákosok aránya

Ez az arány a fiatalok körében 25 százalékos, ám közülük csupán 5 százaléknyian gyújtanak rá naponta.

Demjén Tibor, a Dohányzás Fókuszpont vezetője hangsúlyozta: ugyan folyamatosan csökken a dohányzók aránya, de így is a felnőtt népesség 27,5 százaléka dohányzik Magyarországon.

Ez az arány a fiatalok körében 25 százalékos, ám közülük csupán 5 százaléknyian gyújtanak rá naponta - fűzte hozzá.

Kiemelte, kevésbé ismert, hogy a dohányzás nemcsak egészségkárosodást és halált okoz, hanem jelentős környezetszennyezést is. Példaként említette, hogy a világ erdeinek 4 százalékát pusztították el a dohánytermelés érdekében, és világszerte 4,3 millió hektáron zajlik dohánytermelés, jelentős műtrágya-felhasználás mellett.

A dohányipar 2 milliárd tonna szilárd hulladékot termel évente és csak Magyarországon 220 vagont töltenének meg évről évre a visszamaradt csikkek - jegyezte meg.

Az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, hogy egy dollárral növeljék a dohánytermékek adóját. Ez egyrészt növelné a visszatartó hatást, másrészt 190 milliárd dollár pluszbevételt eredményezne. Ezt a pénzt pedig megelőző programokra, illetve a leszokás támogatására lehetne költeni - tette hozzá a szakember.

Demjén Tibor azt mondta, a megelőzést már óvodás korban el lehet kezdeni, a gyerekek véleménye mesékkel, foglalkozásokkal alakítható.

Válaszra várva

Sneider Tamás, az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke a múlt héten nyújtott be egy írásbeli kérdést a téma kapcsán "Miként kívánja a kormányzat aktualizálni a dohányzás elleni stratégiát, mit kívánnak tenni a dohányzás visszaszorítása, az iskoláskorúak egészségtudatos szemléletének kialakítása érdekében?" címmel.

Tekintettel arra, hogy ennek tartalma csak a miniszteri választ követően lesz elérhető (június 12-e a válaszadás határideje), így telefonon kerestük a jobbikos politikust, aki az alábbiakról tájékoztatta az Alfahírt:

Havonta 50 milliárdot költ a hazai lakosság dohánytermékekre, amely a nemzeti dohányboltoknál és így az államháztartásban bevételként, az egészségügyben azonban súlyos kiadásként jelentkezik. A dohányzás az életminőséget is rendkívüli mértékben károsítja, ráadásul nemhogy csökkent volna, növekedés figyelhető meg a dohány hazai piaci értékesítésében;

Elmondta ugyanakkor, hogy vannak jó irányba mutató kormányzati intézkedések (nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása, a cigarettásdobozokon feltüntetett, képekkel is megerősített figyelmeztetések), de ezek nem érték el a kívánt célt, ezért a dohányzás elleni stratégiát rendszeresen aktualizálni kell.

Sneider szerint nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a megelőzésre. Ennek alátámasztására említette, hogy egy mondás szerint

„A dohányzásról pofonegyszerű leszokni. Én magam is legalább százszor megtettem”.

A jobbikos politikus szerint kulcskérdése lenne a függőség kialakulásának megelőzése.

Az egészségtudatosságot nyíltan hirdető képviselő nem először nyilvánul meg ilyen témában. Korábban az illegális teljesítményfokozó szerekről (ITT olvasható), a játszótéri dohányzás és "italozgatás" megszüntetése (ITT érhető el), de a gyermekekre különösen leselkedő drogfogyasztás veszélyei kapcsán (IDE kattintva) is kérdezte a kormányt.