Nagyjából a "Ti dolgoztok - Ők lopnak" kampány beindulása, és a szervezett plakátrongálások kezdete óta nem bírtam rájönni: mitől tűnik még primitívebbnek a kormánypárti talpnyaló-kommandók mostani akciója, mint a Hitgyüli 2014-es, szintén nem valami emelkedett megmozdulása?
Aztán tegnap a Szentimrevárosban való sétálgatás közben végre megvilágosodtam: a Villányi úton caplatva ugyanis különösen szembeötlő volt az ott kihelyezett hirdetmények megrongálásának jellege.
A párt mostani üzeneteinek, nevének kitakarása, leragasztása elsőre akár primitív kommunikációs fogásnak is tekinthető, mellyel az elkövetők célja az lenne, hogy megakadályozzák, hogy a választókhoz egyáltalán eljusson a jobbikos üzenet, ám az egyformára lefestett oszlopokat, plakátokat nézegetve a szemlélőnek feltűnik, nem csak erről van szó.
Míg 2014-ben egy frusztrált vallási kisebbség saját, irracionális félelmeit vetítette ki gyermeteg nácizás, szvasztikák és Hitler-bajszok formájában az általuk nem ismert, és épp ezért rettegett párt kampányanyagaira, addig a mostani görcsös reakciókat egészen más lélektani logika mozgatja.
A narancsharcosok egész egyszerűen saját szemellenzőjüket applikálják rá a kellemetlen valóságra, épp úgy, ahogy azt a mindennapokban szokták, "amit nem látunk, az nincs" alapon.
Négy módszer, négy lelki nyomorúság
Ha mélységeiben szeretnénk boncolgatni az egyes vandálok lelkivilágát, roppant árulkodó, melyikük, mivel nem szeret szembesülni:
1. Aki a Jobbik nevét fújja le festékszóróval, vagy ragasztja át Simicskázós matricával, az képtelen elviselni, hogy létezik ellenzék és valódi alternatíva a kormánnyal szemben, de még valószínűbb, hogy jó pénzre számíthat az éj leple alatt, kapkodva elvégzett feladatért (ne feledjük, sajtóinformációk szerint '14-ben is komoly összegeket lehetett akasztani a plakátok elrondításával).
2. Személyes kedvencem az a típus, amelyik mindent feketére mázol, kivéve a hatalmas "Ők" feliratot és mellette Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, illetve Rogán Antal és Habony Árpád ábrázatát. Ez a megoldás csak olyan, meggyőződéses elméből születhetett, amely nem fogja föl, hogy rajta kívül az ország igen nagy hányadán már attól is fizikai rosszullét vesz erőt, ha meglátja a főstróman, vagy a miniszterelnöki tanácsadó fejét, nem beszélve a mellettük fintorgó politikusokról.
2.5 Ennek a módinak egy gyönyörű alfaja, amikor csupán a nemzet vagyonát dézsmáló közszereplőket igyekeznek eltüntetni a plakátokról. Itt olyan alkattal van dolgunk, aki nem akarja látni, hogy imádott politikusai - első sorban Orbán Viktor - könyékig turkál a magyar adófizetők pénzében.
3. A negyedik, marginálisabb módszer a még olykor-olykor akár a kreativitás halvány szikráját is felvillantó, nem sablon szövegek felragasztása, illetve felpingálása, de ez annyira ritka, hogy foglalkozni sem érdemes vele.
Lelki beteg pártkatonák
Nem vagyok képzett pszichológus, de annyit még én is tudok, hogy a problémák és kognitív disszonanciák ilyetén való távolítása-feloldása nem vall egészséges lélekre.
Még akkor sem, ha valaki - az első típushoz hasonlóan - csupán aprópénzre váltja magát, és kvótarendszerben nyalja föl a központilag nyomtatott egyenszöveget, hogy meglegyen a hétvégi berúgásra, vagy az albérletre valója.
A második és harmadik módszer inkább azokra vall, akiket így, vagy úgy konkrét érdek köt a Fideszhez: párttagok, Fidelitas-tagok, akik a szervezeti ukázt követve hagyják ott világlátási csonkaságuk névjegyét a legerősebb ellenzéki erő üzenetein, bízva abban, hogy ha ők nem hajlandóak látni a valóságot, akkor majd más sem fogja.
A negyedik módszer lelkes gyakorlói az igazi elhivatottak, akik hajlandóak időt és energiát áldozni a vandalizmusra, nem véletlen, hogy belőlük van a legkevesebb.
Azonban a legviccesebb az egészben mégis az, hogy a narancsliget bozótharcosainak minden erőfeszítése fölösleges:
az eredeti üzenetet akkor sem tudják semmissé tenni, ha az egész országot feketére pingálják, ettől igen kevesek szemében lesz szimpatikusabb a Fidesz.
Arról nem is beszélve, hogy az ilyen akciók nagyon szépen megmutatják, mennyire képtelenek ezek az emberek hasznos társadalmi munkába, érdemi politikai, közéleti erőfeszítésekbe ölni a bennük izzó gyűlöletet, lelki éhenkórászságot.