Soha nem lesz igazi Jurassic Park

Egyik gyerekkori álmunkat rombolták le.

A University of Manchester tudósai közölték: ne számítsunk rá, hogy valaha is létrejön a Jurassic Park. Steven Spielberg filmjei igazi dinó-kultuszt teremtettek, amit a Jurassic World igyekszik folytatni, de a valóságban soha nem fogunk feltámasztott őslényeket nézegetni. Korábban az volt az elképzelés, hogy a maradványokból kinyert DNS-ből reprodukálhatóak lennének a dinoszauruszok, de a tudósok már akkor is figyelmeztettek, hogy azért ne kezdjünk el gyűjteni a belépőre már most, mert nem olyan egyszerű ez a téma. Elvileg nem lehetetlen, de gyakorlatilag szinte az.

A 2000-es évek közepén a kutatók fehérjeszekvenciákat tudtak kinyerni egy 68 millió éves T-Rex csontból, de szakemberek már akkor jelezték, hogy valószínűleg baktériumokkal és ma is élő állatok DNS-ével van megfertőzve a lelet. Igazuk volt.

Az Index írja, hogy a University of Manchester biológusa, Michael Buckley egy tanulmányban fejtette ki, hogy alapos vizsgálatok után kiderült: a T-Rexnek tulajdonított fehérjeszekvenciák valójában strucc- és aligátor eredetűek, amiket ugyanabban a laborban vizsgáltak, mint egy dinoszaurusz csontot.

A másik probléma az, hogy 3,5 millió évnél régebbi fehérjeszekvenciák létét még soha nem tudták igazolni, a Jurassic Parkban pedig ennél nagyjából 20-50-szer idősebb dinoszauruszok vannak.