A meccsre tartva azon gondolkodtam, hogy most már azért valamit kell adni a szurkolóknak, ugyanis a csodálatos Európa-bajnokságot nem sikerült kamatoztatni sem klub, sem válogatott szinten. Az NB1 legjobbjai nagyon simán kiestek már a selejtezőkörben tavaly a nemzetközi porondról, a válogatottnak gyakorlatilag hatalmas csodára és szerencsére lenne szüksége ahhoz, hogy egyáltalán a pótselejtezőt érő második helyet megszerezze csoportjában, de Svájc és Portugália mellett ez már lehetetlennek tűnik. Csányi Sándor, MLSZ elnök inkább a következő Európa-bajnokságról beszél, mint fontos célról.
A szurkolók viszont csak kitartanak. Az oroszok világranglista helyezése ellenére (63. hely, a magyar csapat 33.) mindenki tisztában volt vele, hogy ez egy erős csapat, papíron erősebb is, mint a magyar. Tökéletes ellenfél volt arra, hogy ismét feltüzeljék a szurkolókat, hogy ismét emelkedjen a hangulat, amire iszonyú szükség lett volna a Feröer-szigetek elleni iksz, a Svájc és Svédország elleni hazai vereség, vagy a legutóbbi portugáliai zakó után. Igaz, közben megvertük Lettországot és Andorrát, de az Eb után ezek az ellenfelek azért nem tüzelik fel annyira a közönséget.
Oroszország viszont erős, így egy győzelem ellenük nagyon jól jött volna. Túl erős is volt. Nagyon simán 0-3-al helyben hagyták a megfiatalított magyar (teszt)csapatot. A Nemzeti Sport információi szerint 12 ezer néző látogatott ki a stadionba, a B-közép pedig biztosította a hangulatot.
A meccs
A nemzeti csapatban most debütált Eppel Márton, a Budapest Honvéd és az NB1 gólkirálya, az NB2-es bajnok Puskás Akadémiától érkező Márkvárt Dávid, valamint a csereként pályára lépő Kleisz Márk a Vasasból és Balogh Norbert a Palermo csatára.
Az oroszok Fjodor Szmolov révén már a 20. percben megszerezték a vezetést. A legrosszabb az volt ebben, hogy egyedül simán átverte Kádár Tamást és Márkvárt Dávidot is, "legalább rúgták volna fel" - jött a reakció a nézőtérről. A csapat nem esett össze, de ez már nem erény, hanem alap, ezután viszont Eppel is betalált, csak nem az ellenfél kapujába sajnos, kettő oda.
Az első félidő alatt világossá vált, hogy ez a magyar csapat most képtelen felvenni a versenyt a szbornajával. Az oroszok pörögtek, mentek, a mieink állták a sarat amennyire tudták, de ez most ennyire volt elég. A végén még Dmitrij Poloz is betalált, beállítva a 0-3-as végeredményt. Az egyetlen pozitívum, hogy a szurkolók ismét a csapattal énekelték a Himnuszt a mérkőzés végén. Valamit kapnia kell már ennek a fantasztikus tábornak, valami eredményt, egy erős csapat ellen.
Mi volt a baj?
Bernd Storck kapitány törekvése elkerülhetetlen és dicsérendő is, fiatalítani kell. Azt már a meccs előtt tudtuk, hogy néhány kulcsjátékos nem fog játszani, sem most, sem Andorra ellen, hogy a klubjaikkal készülhessenek a nemzetközi kupákra. A kapitány így próbálja honorálni azt, hogy korábban a klubok mindig eleget tettek kérésének és az összetartásokra is elengedték a futballistákat - ez volt az egyik eredője a sikeres Eb-szereplésnek. Tudtuk, hogy szükség van a fiatalításra, a keretben pedig nyomát is láttuk ennek a célnak.
Abszolút kockázatos lépés volt, hogy olyan játékosok is szerepet kaphattak, akik még nem hogy a válogatottban, de még felnőtt nemzetközi meccsen sem játszottak, mint például Eppel vagy Márkvárt. Nemanja Nikolicsot most tegyük félre, de arra feltétlenül kíváncsi lennék, hogy - különösen Szalai Ádám sérülése után - miért nem kapott lehetőséget a friss horvát gólkirály, Futács Márkó? Minimum kijárt volna neki, szükség is lett volna rá.
El kell fogadnunk a jelenlegi helyzetet: ez a VB már nagyon úgy látszik, hogy elúszott, a szövetség elnöke is szívesebben beszél a következő Eb-ről, amin ráadásul Budapesten is lesznek meccsek. Nyilvánvalóan az az elsődleges cél, hogy az ottani szereplés ismét meglegyen és újra sikeresen végződjön, ahogy történt az Franciaországban. Emlékszünk még arra a hangulatra, arra az őrületre, ami akkor zajlott Budapesten, mi lesz, ha itthon fogja játszani Európa-bajnoki meccseit a válogatott? Persze a VB-t sem szabad teljesen elengedni, mert néhány keresztbeverés és győzelmek után máris képbe kerülhetünk, de azt is be kell látnunk, hogy kellenek új arcok a rendszerbe.
Nekik tétmeccs, nekünk nem
A másik alapvető különbség a két csapat között szerintem a meccs kezelésében mutatkozott meg. Az oroszok most lendülnek csúcsformába, legerősebb keretükkel játszanak, nincs szó fiatalításról. A szbornaja a hazai rendezésű 2018-as világbajnokságra készül, aminek főpróbája még a nyáron lezajlik a Konföderációs-kupa formájában, ami szintén nagyon fontos lesz a házigazdáknak.
Sztanyiszlav Csercseszov szövetségi kapitány ki is fejtette a meccs előtt, hogy minekután a rendező automatikusan részt vesz a világbajnokságon, nekik minden barátságos meccs tétmérkőzés. Ezt pedig sikerült átadnia játékosainak is. Ráadásul addig még egy keretszűkítés is esedékes lesz, így minden futballista extra motivációval lépett pályára ma, aztán fog majd Chile ellen is, hogy tagja lehessen a Konföderációs-csapatnak, amelyik alapja lehet a világbajnoki összeállításnak is.
Ezzel szemben a magyar válogatottnak a szurkolók kiszolgálásán és a fiatalok tesztelésén kívül nem volt tényleges tétje a meccsnek. Majd pénteken, Andorra ellen már lesz. Igaz, hogy a szurkolók, de még az újságírók is teljesen máshogy élik meg ezt. A csapatnak minden, különösen minden hazai meccsen győznie kell. Érdekes tapasztalat, hogy orosz és magyar újságírók gyűrűjében nézhettük végig a mérkőzést a Groupama Arénában. A keleti kollégák balta arccal, rezzenéstelenül konstatálták mindhárom orosz gólt, gyakorlatilag semmi nem váltott ki belőlük a jegyzetelésen túli reakciót. A magyar újságírók együtt lélegeztek a mérkőzéssel, tapssal, felháborodással, bizakodással, szomorúsággal reagálva az eseményekre. Érzelmileg nekünk fontosabb volt, pragmatikusan pedig az oroszoknak ért többet ez a meccs.
Hajdú B. István szavaival zárva: reméljük, hogy a téttel bíró visszavágót 2018. június 14-én rendezik, a moszkvai Luzsnyiki-stadionban. A világbajnokság nyitómérkőzésén.