Trump lemondásra kényszerített főtanácsadója az orosz beavatkozásra vonatkozó dokumentumokat adott át a szenátusnak

A szenátorok már kedden este elkezdték tanulmányozni az iratokat.

 A szenátusi testület a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt esetleges orosz beavatkozás szálait vizsgálja, és a mintegy 600 oldalnyi dokumentum erre vonatkozik. Amerikai sajtójelentések szerint a szenátorok már kedden este elkezdték tanulmányozni az iratokat. 

A bizottság egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa azt mondta az ABC televízió riporterének, hogy a hírszerzési bizottság arra számít, a dokumentumokból kiderül, volt-e összejátszás Trump elnök kampányának munkatársai és orosz tisztségviselők között, s ha igen, milyen mértékben. 

Mark Warner virginiai szenátor, a bizottság rangidős demokrata párti tagja megerősítette, hogy megérkeztek Flynn dokumentumai, ám nem kívánta kommentálni az információt.

"Egyelőre még azt sem tudjuk megítélni, hogy az összes dokumentumot átadta-e, vagy sem"

- fogalmazott Warner a Fox televízióban. 

Michael Flynn korábban - az amerikai alkotmánynak az önmaga elleni vallomás megtagadását lehetővé tevő ötödik kiegészítését idézve - elutasította, hogy megjelenjen a szenátusi bizottság meghallgatásán. Erre biztatta egyébként Donald Trump elnök is. Miután azonban a bizottság újabb idézést küldött, ezúttal büntetés terhe mellett, a volt főtanácsadó beleegyezett néhány dokumentum átadásába. 

Richard Burr észak-karolinai republikánus szenátor, a hírszerzési bizottság elnöke kedden közölte: a szenátorok elsősorban Flynn üzleti ügyeinek, köztük utazásainak a dokumentumaira kíváncsiak, ezekből ugyanis kiderülhet, hogy

"hol, mikor, miért járt, és milyen anyagi ellenszolgáltatásokat kapott".

Burr szenátor leszögezte: elképzelhetőnek tartja, hogy a volt nemzetbiztonsági főtanácsadónál még több dokumentum található.

Michael Flynn ügyében nemcsak a szenátus hírszerzési bizottsága vizsgálódik, hanem más kongresszusi bizottságok és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is. 

Szinte a dokumentumok beérkezésével egy időben jelezte John Kelly belbiztonsági miniszter, hogy az orosz szálak vizsgálatai kiterjednek Trump elnök tanácsadóként is alkalmazott vejének, Jared Kushnernek az orosz kapcsolataira is.