Már házat is lopnak Miskolcon

Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője az erről tartott sajtótájékoztatón két esetet hozott fel példaként: az elmúlt napokban egy nyugdíjas miskolci hölgy lyukói hétvégi házát gyújtották fel ismeretlenek, tönkretéve egy élet munkáját. A másik esetben pedig egy komplett családi házat bontottak el alig néhány száz méterre a belvárostól, vélhetően a közelben élő mélyigénytelenek. Utóbbi ráadásul a rendészeti bizottság elnöke, Hubay György körzetében történt úgy, hogy a sértettek már 2014-ben is jelezték a hatóságoknak a bontás folyamatát.

Mindez Pakusza szerint egyrészt jelzi, hogy a fideszes telepfelszámolás csak a romos épületek tüntette el, a rendbontók sajnos maradtak a város peremkerületeiben. Másrészt mutatja azt is, hogy a sokszor külterületre - több esetben zártkertbe - kiadott lakcímkártyákkal újabb alulszocializált emberek költöznek Miskolcra.

A képviselő kiemelte: a közgyűlésben már többször jelezte, hogy a Miskolcon folytatott lakcímkiadási gyakorlat rendkívül hátrányosan érinti a várost, emellett a hatósági ellenőrzések során alkalmazott szankcionálást is szigorítani kellene.