Az Iszlám Állam következő célpontjai Dél-Oroszország és Közép-Ázsia?

Putyin az áprilisi szentpétervári terrortámadás nyomán indított nyomozás adataira hivatkozva közölte, hogy a SESZ országaiban az IÁ titkos sejteket hozott létre. Fontos lépésnek nevezte a terrorellenes együttműködés jogi alapjainak megerősítésében a szélsőségességgel szembeni összefogásról Asztanában pénteken aláírt szerződést.

Szíriáról szólva az orosz elnök reménykeltőnek nevezte a békefolyamatot, azt állítva, hogy esély mutatkozik a fegyvernyugvás megszilárdítására és arra, hogy a rendezésről folytatott egyeztetések lendületet kapjanak. Az Oroszország, Irán és Törökország védnöksége alatt zajló tárgyalások következő fordulóját eredetileg a jövő héten tartották volna Asztanában, a kazah külügyminisztérium azonban csütörtökön a forduló elhalasztását jelentette be. Putyin kifejezte meggyőződését, hogy a SESZ-tagállamok, elsősorban a Közel-Keleten, egyebek között Szíriában élénkíteni fogják a regionális válságok politikai és diplomáciai megoldását célzó erőfeszítéseiket.

A Sanghaji Együttműködési Szervezetnek a kazah fővárosban megtartott csúcstalálkozóján a rendező ország, valamint Oroszország, Kína, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán mellett teljes jogú tagja lett India és Pakisztán is. A SESZ tevékenységének politikai, gazdasági és katonai aspektusai is vannak.

Putyin méltatta bővítést, hangsúlyozta, hogy az hozzájárul az együttműködési szervezet erejének és befolyásának növekedéséhez a politikai, gazdasági és humanitárius szférában. Rámutatott, hogy a cél az Eurázsiai Gazdasági Unió, a SESZ, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) és a kínai Egy övezet - egy út kezdeményezés potenciáljának összehangolása.