A legveszélyesebb mondat: "Nem az én dolgom"

Pedig dehogynem. 

A politika egyáltalán nem olyan elvont és földöntúli dolog, mint azt sokan képzelik, egy háztartás vagy vállalkozás elvezetése nem sokban különbözik egy ország irányításától. Az arányok persze eltérőek, de a folyamat jórészt ugyanaz. Egy kicsit valóban mindenki politikus, sőt,

az úgynevezett átlagemberek az igazi politikusok,

nem a Parlamentben üldögélő (kávézgazó, szundikáló) öltönyös-kosztümös férfiak és nők, tisztelet a kivételeknek. Tavaly három Fideszes képviselő összesen nulla alkalommal szólalt fel a Tisztelt Házban, a komplett DK frakció meg be se jár a munkahelyére. Mi lenne, ha Ön nem jelenne meg hétfő reggel nyolckor az asztalánál? Azt hiszem többet be se kellene mennie.

A nemzet sorsa nem az Országházban dől el, sokkal inkább a sörözők baráti beszélgetéseiben, a pénztáros és a vásárló egymással váltott pár mondanában, a nyugdíjas nénik eszmecseréiben a piacról hazafele tartva.

Az emberek fel sem fogják, milyen óriási hatalom van a kezükben, az összefogás, a közösség hatalma. 

Az utóbbi évek legnagyobb megmozdulása a kicsivel több mint két éve, 2014. októberében lezajlott tüntetéssorozat volt. Tízezrek vonultak az utcára a kormány legújabb adófajtájának tervezett bevezetése kapcsán: ez volt a híres internetadó. Hatalmas tömeg hömpölygött mindenféle kütyüvel a kézben Budapest utcáin, ami egyszerre volt szürreális és szimbolikus. Gondoljunk bele: egy tulajdonképpen apró tétel, egy pár száz forintos többletkiadás ami kb. annyi lett volna, mint a menetjegy amivel elbuszoztak a tüntetés helyszínére az utcára vitte az embereket. Kiderült, hogy a magyar emberek bizony össze tudnak fogni a közös cél érdekében és meghátrálásra tudják kényszeríteni a kormányt. 

Mi lehetett vajon ennek az oka? Miért pont ez verte ki a biztosítékot? Azért, mert

ez mindenkit közvetlenül érintett, és újdonság volt.

Azt már megszoktuk, hogy emelkedik a kenyér ára, meg a benziné, új adók kerülnek bevezetésre a régiek helyett, átalakítanak, átcsoportosítanak, lecsípnek kicsit innen, kicsit onnan, de ilyen, hogy megmondták a népnek, hogy mostantól valamiért fizetni kell, ami eddig ingyen volt még nem nagyon történt. Hasonló volt annak idején a vizitdíj is, de még azt sem övezte ilyen mértékű felháborodás. Ha emelkedik mondjuk a társasági adó vagy összevonnak két korábbi adófajtát és kissé kiterjesztik, a választópolgár a mindennapokban igazából vajmi keveset érez ebből az egy tételből, nem tudja számszerűsíteni, hogy egy adott intézkedés az ő pénztárcájából konkrétan 318 forintot fog kivenni. Meg a jövő héten a másik, aztán a harmadik. Csak annyit lát, hogy a fizetése már nem elég azokra a dolgokra, amik korábban megszokottak voltak. Az internetadónál viszont pontosan meg lett határozva, hogy mostantól ennyi meg ennyi pénzt fogsz fizetni. Na ez már feltűnt az embereknek.

Itt van az eb elhantolva. Magyarországon világviszonylatban is rettenetesen magasak az adóterhek, amik most még nőni fognak, mégis hülyének néznek mindenkit és úgy kommunikálják, mintha levennék a terheket az emberek válláról. Rezsicsökkentés, aha. Hatósági rögzített ár, 10 % mínusz, szögeld ki a falra, lássák az emberek, örüljenek. Na ja,

közben a gáz világpiaci ára 20 %-ot esett, azaz 10 %-kal többe kerül nekünk az energia mintha a piaci árat fizetnénk.

Hol van a másik 10 %? Évről évre emelkedik a minimálbér, de jó. Arról mondjuk senki nem beszél hogy eltörölték az adómentességét, ezzel minden munkáltatóra nagyobb terhet róva, akik elbocsájtásokkal vagy áremeléssel védekeznek, de az államkasszába folyik befele a nagy pénz.  Adjunk a nyugdíjasoknak tízezer forintot karácsonyra, meg emeljük meg a nyugdíjakat 1,6 %-kal,

közben nyomjuk felfele a gyógyszerek és élelmiszerek árait lehetőleg háromszor ennyivel,

kell Európa legmagasabb  ÁFA-bevétele. És ez az egésznek csak egy nagyon kis szelete. Gondolkodjunk egy kicsit távlatokban, nézzünk a dolgok mögé! Ne legyenek illúzióink, ez a kormány soha nem fog egyetlen olyan intézkedést sem hozni, ami nem a saját érdekeiket szolgálja. Na és persze ne feledkezzünk el a kormányközeli vállalkozókról, barátokról, strómanokról sem, mert aki tűzközelben van az (velünk ellentétben) nagyon szépen gyarapodik ám. És közben mosolyogva hazudnak a szemünkbe, arcpirító módon mesélve a gazdagodásuk okairól.

Mészáros Lőrinc tavaly összesen mindennel együtt több mint 300 milliárd forintnyi közbeszerzést és pályázatot nyert el. Ez számokkal így néz ki:

300.000.000.000.

Van otthon egy régi békebeli számológépem még az általános iskolából (szóval huszonsok éves), megpróbáltam ezt beütni, kiírta hogy Error... Naszóval, ő aztán igazán ügyes ember lehet, hiszen mielőtt ilyen nagy barátok lettek volna a miniszterelnökkel, egy egyszerű középvállalkozó volt. Mégis akkor hogyan sikerült ezt összehozni? Megkérdezték, elmondta: a siker receptje az, hogy 15-20 évig napi 20 órát kell dolgozni. Na tessék. Vegyünk egy szociális ápolót, de ne dolgoztassuk ennyit, felezzük meg, legyen 10 óra. Ne is, pihenjen sokat, legyen öt óra. Ez a negyede annak, amennyit a Nemzet Elsőszámú és Legjobb Gázszerelője izzadtságban robotolt. És most

tegye fel a kezét az a szociális munkás, aki 75 milliárd forint felett rendelkezik.

Értik már?

És ő csak egy a sok közül. Naponta jelennek meg hírek, hogy ez drágul, az drágul, ez ennyit sikkasztott, az ennyit lopott, az emberek tíz percet bosszankodnak, és mennek vissza dolgozni havi annyi pénzért, amennyiért a tűzhöz közel levők le sem hajolnak az utcán. Mert nincs közvetlen hatásuk az életükre, legalábbis rövid távon. Lehet, hogy majd ha bekövetkezik az összeomlás felismerik, hogy milyen kis lépések sorozata vezetett odáig, de akkor már nagyon késő lesz. Pedig az emberek tudják mindezt, beszélnek róla a kávézókban és a piacon, mégsem mozdulnak. Mit tudunk mi ez ellen tenni, kicsik vagyunk -  mondják. Pedig ez nem igaz. Mindenki politikus, mindenkinek ugyanannyi joga van hallatni a hangját.

És együtt óriások vagyunk. Értem én, hogy sokkal könnyebb a másikra várni, hogy csináljon valamit, pedig

egy társadalomban nincs ennél veszélyesebb mondat: nem az én dolgom.

De megmutattuk már korábban is, ha igazán akarunk valamit, egymással összefogva el tudjuk érni, és ehhez semmi mást nem kell tenni, mint az adott vasárnap elsétálni és rajzolni egy X-et a megfelelő helyre.

Mert ne feledjük: azért a víz az úr.

Szathmáry-Király Gábor