Félelem helyett…

Értelmiségi találkozón vázolta Vona Gábor, hogy milyen Magyarországot szeretne.

„Neveket akarok hallani!” – a Kárpátia egyik ismert számának címe ez, amellyel a zenekar arra utal, hogy meg kell végre tudnunk, kik voltak ’56 hóhérai. 
Van olyan olvasónk, aki szintén neveket akart hallani, amikor két hónapja egy Jobbik által szervezett, szűkkörű értelmiségi találkozón szerzett tapasztalataimról írtam. Jogos volt a felvetése, hiszen konkrét nevek hiányában, akár azt is gondolhatják sokan, hogy nem is volt semmilyen találkozó, az egészet csak kitaláltam. Ugyanakkor a diszkréció is jogos a részemről, hiszen a nemzeti néppárt környezetébe folyamatosan érkező értelmiségiek, ismert és elismert szakemberek jelentős része az egzisztenciáját tenné kockára, ha már most nyíltan felvállalnák a Jobbikot. Nem az ő gyávaságuk, hanem az Orbán-kormány szégyene ez: a félelem. A félelem attól, hogy aki – Vona Gábor szavaival élve – nem az ő törzsükhöz, vagyis a Fideszhez tartozik, az ellenség, akit ki kell csinálni. 

A legutóbbi ilyen, zártkörű értelmiségi összejövetelen is ott lehettem. Ha csak erre az egy találkozóra kaptam volna meghívást, abból is tudnék következtetéseket levonni, de mivel a szervezők bizalmából számos ilyen rendezvényen megfordultam az elmúlt két évben, tendenciáról is tudok írni. Az pedig nagyon egyszerű: egyre többen vannak, akik a szakértelmükkel, tudásukkal, tapasztalataikkal aJobbikot támogatják. Új embereket láttam ebben a körben, akikről a Fidesz már nem hajlandó tudomást venni. A nemzeti értelmiség tagjait, akiket a kormánypárt gyakorlatilag elüldözött maga mellől.

Vona Gábor beszédének számos sarokpontja volt, érdemes egy órát rászánni a találkozón elmondott beszédére. Ami engem leginkább megfogott, az a fentiekben már említett félelem. Ahogy a Jobbik elnöke fogalmazott, Orbán Viktor rendszerét a 20. század traumáiból, a megosztottságból táplálkozó félelem tartja össze, az működteti. Ezzel szemben Vona Gábor egy Jobbik-kormány alapját nem a törzsi logikára (aki nincs velünk, az ellenünk van) épülő félelemre, hanem a magyar szívre, a józan észre és a tiszta kézre kívánja építeni. Utóbbira persze könnyű ellenzékből hivatkozni, és ezt Vona Gábor is tudja. Hogy egy párt mennyire tud magyar, józan és tiszta lenni, csak egy módon derülhet ki: kormányra kerülve. A Fidesz és a baloldal már többször bizonyított: több mint fél millió magyar ember vándorolt ki. 2010 óta 78 ezer magyar gyerek született külföldön. Egy felmérés szerint 370 ezer magyar ember tervezi, hogy elhagyja a hazáját. Ha ez megtörténik, 2020-ban nem csak Trianon százéves évfordulóját, de a saját halotti torunkat is megülhetjük. 

„Neveket akarok hallani!” Igen, sokan akarjuk azoknak a neveit hallani, akiknek jóvoltából a kommunista diktatúra magyar embereket nyomorított meg, tartott rettegésben. De a félelemre épülő, velünk élő 20. századból akkor léphetünk csak új korszakba, egy reményeink szerint jobb 21. századba, ha majd nyíltan hallhatjuk, olvashatjuk azoknak a nevét, akik tudásukkal, szakértelmükkel, elhivatottságukkal be akarják fejezni a valójában soha el sem kezdődött rendszerváltást.

A közelmúltban egy írásommal kapcsolatban a következő üzenetet kaptam egy kedves ismerősömtől: „Ne félj, csak higgy! (Márk 5:36)”.  

Ha van hit, nincs félelem. Ez ilyen egyszerű.