25 év börtönt kapott Erdogan egyik riválisa

A politikust az ítélet kihirdetését követően Isztambulban letartóztatták, az ítélet ellen fellebbezhet.

Berberoglu felvételeket jutatott el a Cumhuriyet című kormánykritikus napilap szerkesztőségének, amely 2015 májusában fotókkal alátámasztott cikket jelentetett meg arról, hogy a török titkosszolgálat kamionjai fegyvereket és lőszereket szállítottak Szíriába 2014 januárjában.

A török törvényhozás 550 képviselőjének mentelmi jogát tavaly a parlament egy alkotmánymódosítással eltörölte.

Ergin Altay, a CHP szóvivője Isztambulban újságíróknak élesen elítélte a bíróság szerdai döntését. Kijelentése szerint az ítélet Recep Tayyip Erdogan török államfő kísérlete arra, hogy megfélemlítse az ellenzéket és mindazokat, akik nem szimpatizálnak a kormánypárttal.

A CHP egy másik parlamenti képviselője, Özgür Özel a fasizmus megnyilvánulásának minősítette a határozatot. A CHP-képviselők Özel vezetésével tiltakozásképp kivonultak a parlament szerdai plenáris üléséről. Berberoglu az első CHP-képviselő, akit a tavaly júliusi puccskísérlet óta zajló tisztogatások keretében börtönre ítéltek.

A kormányzati fellépés korábban a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjára (HDP) összpontosított. A HDP 11 parlamenti képviselője ül börtönben azzal a váddal, hogy terrorszervezetekkel állt kapcsolatban.

A Cumhuriyet a közelmúltban maga is komoly kormányzati nyomásnak volt kitéve. Az újság több mint egy tucat újságíróját és vezetőjét helyezték előzetes letartóztatásba. Can Dündar, a napilap korábbi főszerkesztője és a botrányt kavaró írás értelmi szerzője, Európában él. A cikk miatt ellene és az újság ankarai tudósítója, Erdem Gül ellen is vádat emeltek.

A török vezetés szerint a titkosszolgálat humanitárius segélyszállítmányokat küldött Szíriába a türkméneknek, akik mind Bassár el-Aszad elnök rezsimje, mind az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcolnak.

A tavalyi puccskísérlet óta több mint 50 ezer embert börtönöztek be Törökországban, köztük legalább száz újságírót. A tisztogatások keretében legalább 100 ezer embert bocsátottak el az állásából.