Hazaszállították a londoni merénylet francia áldozatait

A sajtó távollétében fogadták a földi maradványokat.

A párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren Francois Bayrou igazságügyi miniszter és a hozzátartozók a sajtó távollétében fogadták a áldozatok földi maradványait szállító repülőgépet, amely nem sokkal dél után landolt a francia fővárosban.

Június 3-án késő este három terrorista egy bérelt fehér Renault furgonnal felhajtott a London híd járdájára, gyalogosokat gázolt el, majd a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéselt. Nyolc embert megöltek, legalább ötvenet pedig megsebesítettek. A támadókat a rendőrség agyonlőtte.

Az első francia áldozat, a 26 éves Alexandre Pigeard felszolgálóként dolgozott Londonban, ahol nyolc hónapja élt. Őt a munkahelyén, egy bár teraszán szúrta le az egyik támadó. A 36 éves Sébastien Belanger séfként dolgozott a Coq d,argent nevű francia étteremben, a londoni Cityben, őt az utcán késelték meg. A harmadik francia áldozat, a 45 éves Xavier Thomas holttestét pedig négy nappal a merénylet után találták meg a Temzében. Őt feltehetően vagy elgázolta a furgon és emiatt a vízbe esett vagy pedig a gázolástól tartva beugrott folyóba.