A kormány egymilliárd forint pluszpénzt ad a gödöllői uszodára

A 444 szúrta ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában, hogy egymilliárd forint pluszforrás érkezik a gödöllői uszoda építéséhez. A kormányhatározat szerint összesen 4,6 milliárdos költségvetési forrást kap a program.

Eredetileg 2015 második felére készült volna el az uszoda, Balog Zoltán emberminiszter 2014-ben a fenti képen látható szántóföldön avatta fel a rajtkövet, óriási fotó. Később szó volt olcsóbb uszodáról is, amit a fideszesek annyira nem akartak, aztán megszűnt az uszoda honlapja is, de úgy tűnik, hogy most belehúznak.

(kép forrása: Szent István Egyetem)