Orbán Viktor főtanácsadója nem teljesen elégedett Lázár Jánossal

A Heti Válaszban megjelent interjúban több érdekes kijelentés is olvasható. Hegedűs szerint már nincs gyerekéhezés Magyarországon, azt, hogy az Eurostat szerint inkább növekszik a gyerekszegénység, a „nyugatra szabott” kritériumoknak köszönhető.

A tanácsadó elbüszkélkedett vele, hogy az ő ötlete volt a közmunkaprogram és a minimálbér-emelés, elégedett is velük. Ezeken kívül is voltak javaslatai, de azok nem valósultak meg, gyaníthatóan Lázár János miatt.

A legszegényebb járásokba tervezett fapados uszodákra Hegedűs szerint négy évvel ezelőtt 3 milliárd forintot adott a kormány, de nem történt semmi, mert

„szomorú, hogy a végrehajtásért felelős minisztérium miatt a programot máig nem sikerült megvalósítani.”

Ez a minisztérium a Lázár János vezette Miniszterelnökség. Ide sorolja a rászoruló bölcsődések ingyenes étkeztetését, amit a parlament is megszavazott, de „maradjunk annyiban, hogy elakadt”. Ez a terület szintén Lázárékhoz tartozik.

Hegedűs támogatja Orbánt, de vannak ügyek, amikben nem értenek egyet. Ezek főleg a CEU és a Paks II sztorik, a tanácsadó nem lett atompárti.

(Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet)