Hivatalos dokumentumok nélkül dolgoztatta a diákokat Czeglédy cége

Szerződés nélkül dolgoztattak.

Mint ismert, a gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy - a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő - szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. Előzetes letartóztatásba került, a diákokat pedig nem fizették ki.

"A péntek óta hozzánk fordult száz panaszos diák munkavállalásának részleteit tőlük megismerve az a tapasztalatunk, hogy sokan nem rendelkeznek semmilyen szerződéssel, belépési papírokkal. Többen jelezték, hogy azért nem kaptak szerződést, mert úgy tájékoztatták őket, sürgős a munkavégzés megkezdése és majd később írják alá az együttműködést. Erre azonban nem került sor. A jelenléti íveket kérésre sem adták oda a diákoknak. Mindez nagyban megnehezíti a jogérvényesítés lehetőségeit" - olvasható Fiák közleményében. 

Azon diákok nevében, akik rendelkeznek a szükséges dokumentumokkal, az érdekvédelmi szövetség először egy fizetésre felszólító levelet küld az iskolaszövetkezetnek. A többiek esetében is keresik a lehető legeredményesebb és leggyorsabb megoldást.

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) vállalta, hogy ingyenes jogsegélyt nyújt a diákoknak, akik az "I love Diákmunka" weboldalon keresztül kerültek kapcsolatba azon iskolaszövetkezetekkel, amelyek dr. Czeglédy Csaba előzetes letartóztatása miatt működésüket most beszüntették, s tagjaikat nem fizetik ki.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata ma közleményben követelt kárpótlást a becsapott diákoknak.