Döbbenetes videó: golyózáporban, ölében cipelve hozta ki a tűzvonalból a moszuli kislányt

Az amerikai, aki nem ölni, hanem életeket menteni érkezett Irakba. 

A felvétel múlt hét pénteken készült Moszulban, ahol az Iszlám Állam elkeseredett utóvédharcokat folytat a várost házra házra, irgalmatlanul kemény harcokban felszabadító iraki hadsereg és a kurd pesmergák ellen. A barbár dzsihadisták senkit sem kímélnek,

mesterlövészeik a menekülő fegyvertelen civilekre is tüzet nyitnak.

Pontosan így tettek akkor is, amikor David Eubanks és két társa megpillantottak egy ötéves kislányt, aki rettegve próbált fedezéket keresni a rá vadászó orgyilkosok elől. Körülötte lemészárolt családja hevert.

Eubanks egy percig sem habozott, és a süvítő golyózáporban kiszaladt a nyílt utcára, hogy megmentse a gyereket. A férfi 

140 métert futott ölében a kislánnyal folyamatos pergőtűzben, 

míg végül egy páncélos mögött biztonságba helyezte. 

Az 56 éves volt amerikai kommandós 10 éves szolgálati ideje alatt bejárta a világ számos háborús övezetét, ahol az emberi szenvedés legváltozatosabb, legborzalmasabb formáival volt alkalma találkozni. Leszerelése után a korai nyugdíj örömeinek élvezete helyett 

egy segélyszervezetet hozott létre hozzá hasonló veteránokból. 

A Free Burma Rangers ma már nem harcolni megy Irakba, Szudánba, vagy Burmába, hanem segíteni. Persze, harcedzett fickók lévén nem ijednek meg akkor sem, ha fegyverrel kell megvédeniük az ártatlan civileket - ahogyan most Moszulban is tették.

"Tudom, ha belehalok, a feleségem és a gyerekek megértenék."

 - nyilatkozta a vakmerő akció után Eubanks.

(Fotó: Free Burma Rangers)