Lehet, hogy India pályázik a 2032-es olimpiára

A sportvezető elmondta, a világ második legnépesebb országának kormánya ígéretet tett, hogy megtárgyalja a javaslatot. Ramachandran szerint a rendezéssel elősegíthetnék a sportágak fejlődését Indiában, mert a kriketten kívül szinte mindegyik meglehetősen rossz helyzetben van.

"Világosan tájékoztattuk a kormányt, hogy ha csupán sportolókat küldenek a nemzetközi versenyekre, az önmagában nem elegendő ahhoz, hogy Indiában fejlődjön a sport. Több eseményt kell rendeznünk, akkor például több tisztségviselőnk bejuthat a nemzetközi sportszövetségekbe, akik szintén segíthetnek a versenyzőinknek"

- fogalmazott Ramachandran.

Hozzátette, a 2020-as ázsiai strandjátékok és a 2021-es NOB-ülés megrendezésével szeretnék elősegíteni pályázatuk sikerét.

"Azt mondtam a kormányunknak, ha benyújtják a pályázatot, biztos vagyok benne, hogy megkapjuk az olimpiát"

- közölte Ramachandran, aki már tárgyalt az ügyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, Thomas Bachhal.

Az IOA vezetője leszögezte, itt az ideje, hogy kövessék szomszédjukat, Kínát, és a sport segítségével érjenek el gazdasági növekedést, hiszen India egyike azon kevés országnak a régióban, amelyik rendelkezik a szükséges eszközökkel egy ilyen jelentős esemény lebonyolításához.

"Ma nem dönthetünk arról, hogy holnap olimpiát szeretnénk rendezni"

- figyelmeztetett Ramachandran, aki szerint tíz évre lenne szükségük az infrastruktúra fejlesztéséhez.

"Ha azt feltételezzük, hogy 12 milliárd dollárt kellene költenünk a rendezésre, hatmilliárdot akkor is a NOB-tól kapnánk, és mi az a hatmilliárd dollár nyolc év alatt egy olyan feltörekvő gazdaság számára, mint a miénk?"

- tette fel a kérdést az elnök, aki hangsúlyozta, hogy India a harmadik legnagyobb gazdasággal rendelkezik Ázsiában.

India számos krikett-világversenynek adott már otthont, és pozitív értékelést kapott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől az októberi U17-es világbajnokság előkészületeire.

A 2010-es Nemzetközösségi Játékok körülményei azonban nem jelentenek jó ajánlólevelet. A Delhiben megrendezett, hatmilliárd dolláros költségvetésű esemény ugyanis a rendkívül rossz állapotú stadionokról és szállásokról maradt emlékezetes. A szervezőbizottság vezetője, Suresh Kalmadi később kilenc hónapot töltött börtönben több millió dolláros korrupció miatt.

"Tanultunk a hibáinkból, ez látható volt tavaly is, hiszen a Guwahatiban megrendezett Dél-Ázsiai Játékokkal senkinek nem volt problémája"

- emlékeztetett Ramachandran, majd hozzátette, hogy a NOB a Nemzetközösségi Játékokon is dicsérte a lebonyolítást.