Erős vád a volt amerikai minisztertől: Putyin személyesen indított kibertámadást ellenük

A szenátus hírszerzési bizottságának meghallgatásán Johnson ugyanakkor leszögezte:

az orosz kibertámadások "nem befolyásolták a választási eredményeket".

Az előző elnök, Barack Obama kormányzatának belbiztonsági minisztere kifejtette, hogy a kormánynak már tavaly júliusban tudomása volt az amerikai számítógépes rendszerek elleni orosz hackertámadásokról, de az információt októberig nem hozták nyilvánosságra.

Az egyik demokrata párti szenátor kérdésére, hogy miért nem tájékoztatták erről a közvéleményt, Johnson azt állította, hogy az Obama-kormányzat nem akarta azt a látszatot kelteni, mintha beavatkozna a választási folyamatba, s ezért csak októberben - belső viták után - hozta nyilvánosságra az orosz kísérleteket.

Hozzátette: a Demokrata Párt központjának számítógépes rendszere elleni támadásokról a kormányzat nem szerzett azonnal tudomást. Jeh Johnson válasz nélkül hagyta azt a kérdést, hogy milyen intézkedéseket foganatosított a kormány.

A miniszter megfogalmazása szerint az oroszok kibertámadásainak mértéke és célkitűzései "példa nélkül állóak" voltak, nagyobbak, mint korábban feltételezték.

A hackerek 21 szövetségi állam számítógépes rendszerei ellen intéztek támadásokat. Johnson nem kívánta megnevezni, mely államokról volt szó. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak "országos vezetőre" van szüksége a kormányzati számítógépes rendszerek biztonságának megteremtéshez. "Ez elsődleges fontosságú" - fogalmazott.