Késeléses merénylet az egyik michigani reptéren, az FBI szerint terrorakció volt

Kanadai támadó.

A késelés délelőtt történt, és azt a nap folyamán még köztörvényes bűncselekményként vizsgálták, estére azonban az FBI bejelentette: terrorakcióról van szó.  

Az elkövető, a 49 éves kanadai Amor Ftouhi a kanadai Québecből érkezett az Egyesült Államokba, törvényes úton, először - még a múlt héten - New York államba, s onnan szerdán a Detroit közelében fekvő Flintbe. A város nemzetközi repülőterén - az NBC televízió tudósítása szerint - "Allah Akbár!" kiáltások közepette késsel megtámadta a repülőtér egyik biztonsági alkalmazottját. Az arabul beszélő férfit négyen fogták le, köztük a megkéselt biztonsági tiszt. Jeff Neville hadnagyot kórházba szállították, műtétet hajtottak végre rajta és az orvosi jelentés szerint állapota stabil, nem szenvedett maradandó károsodást. 

A letartóztatott Ftouhi a rendőrségen közölte: "az amerikaiak embereket gyilkoltak Szíriában, Irakban és Afganisztánban, ezért valamennyiüknek pusztulniuk kell". 

Az FBI detroiti vezetője, David Gelios sajtóértekezleten jelentette be, hogy az elkövető egyedül cselekedett, s a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint tette elszigetelt incidens volt, nem része egy nagyobb  összeesküvésnek, vagy terrorakció-sorozatnak. Donald Trump elnököt folyamatosan tájékoztatták a történtekről. A washingtoni kanadai nagykövetség nyilatkozatban biztosította az amerikai kormányt a "teljes körű együttműködéséről".