Brüsszel újabb fél évig izmozik Moszkvával

Az uniós vezetők kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának nyitónapján, csütörtökön hozott döntést az elnöklő Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke jelentette be Twitter-üzenetében.

A határozat a jelenleg érvényes intézkedés lejárta után, július végén lép hatályba, és

januárig hosszabbítja meg a szankciókat. 

Az Európai Unió azt követően döntött a gazdasági szankciók bevezetéséről, hogy 2014 júniusában - nyugati meggyőződés szerint - a Moszkva támogatásával tevékenykedő oroszbarát lázadók lelőtték a maláj légitársaság MH17-es járatszámú utasszállító repülőgépét Kelet-Ukrajnában.

A minszki megállapodás feltétlen tűzszünetet követel a szemben álló felek részéről és a nehézfegyverek kivonását a kelet-ukrajnai területekről.

Az uniós korlátozó intézkedések a pénzügyekre, az energia- és a védelmi iparra irányulnak, akadályozzák az orosz bankok hozzáférését az uniós piacokhoz, korlátozzák bizonyos termékek kereskedelmét és tiltják az EU-ban székhellyel rendelkező vállalatok számára, hogy befektetéseket eszközöljenek, vagy idegenforgalmi szolgáltatást nyújtsanak Oroszországban.

A gazdasági intézkedések mellett az EU pénzeszközök befagyasztását és utazási tilalmát is előír ukrán és orosz egyének, valamint vállalatok képviselőivel szemben, akik bizonyítottan felelősek a lázadók támogatásáért.

 Az EU két nappal azt követően döntött a szankciók meghosszabbításáról, hogy az Egyesült Államok bejelentette Oroszország elleni "saját" büntetőintézkedéseinek kiterjesztését. 
 
Moszkva szerint az EU valamennyi szankciója - az Egyesült Államok hasonló intézkedéseivel együtt - hatástalan és a remélttel ellenkező hatást ér el.