Jövő szombaton tüntetnek a Tesco dolgozói

Megalázó, bruttó 4 ezer forintos béremelést akart a cég adni.

Hozzátette: a demonstráción a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12 500 ember) korábban bejelentett

bruttó 4 ezer forintos béremelésnél

nagyobb mértékben emelje a bérét. Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját - mondta.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke közölte: már több mint 8000 dolgozó támogatta aláírásával a demonstrációt. A Tesco összesen 16 500 munkavállalót foglalkoztat.

Most lett elegük - fellázadnak a megalázó bérekért dolgozó tescósok

Sikertelenül zárult kedden a szakszervezetek és a Tesco vezetésének tárgyalása - írja a Magyar Idők. A multinacionális vállalat a legnagyobb kiskereskedelmi forgalmat bonyolítja Magyarországon, mégis lesöpörte az asztalról az érdekvédők minden kezdeményezését. Holott messze nem luxusbéreket kértek. Csupán azt szerették volna elérni, hogy a cégnél 200 ezer forintnál ne keressen senki kevesebbet.

Sáling József megjegyezte: a demonstráción a résztvevők száma nagyban függ a cég jövő szombatra vonatkozó munkabeosztásától is, a szakszervezetek 500-1000 résztvevőre számítanak.