Intézményfüggő? Tarkón lőtte szomszédját a kegyelemből szabadult kecskeméti férfi

A Bors írta meg ezt a különös esetet.

A börtönből szabadult férfi azért akart végezni a szomszédjával, mert az nem akarta eladni a tulajdonában álló termőföldet. Ezért másfél méterről tarkón lőtte őt a 64 éves hősünk.

A sérültnek óriási szerencséje volt, mert nem halt bele a támadásba. Az eszméletét sem vesztette el, de az eset körülményeire nem emlékszik. Kórházba került, az orvosi beavatkozásnak köszönhetően életben maradt, de maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozott nála a lövés – írta a lap.

A kecskeméti bíróság kedden fegyverszakértő meghallgatásával tart tárgyalást az emberölés ügyében.

Emlékeznek még Stephen King remekére, a Remény rabjaira? A műben intézményfüggőséggel magyarázták azt, hogy a rabok a rács mögötti hosszú évtizedek után visszavágynak a börtönbe. Itt is ez történhetett?

Addig is hallgassuk meg a Natural Born Killaz című számot!