Madártollakat gyűjtött, három évet kapott

Három év börtönre ítélte szerdán egy bázeli bíróság azt a svájci férfit, aki 10 500 darabos madártollgyűjteményre tett szert.

A bíró közölte, hogy egy év börtönbüntetés után a férfi próbaidőre szabadon bocsátható. 

A 45 éves építészmérnök ritka ragadozó madarak 458 tollát, illetve szárnyát lopta el svájci, német és osztrák tudományos múzeumokból, amelyeknek 6 millió svájci frank (1,7 milliárd forint) kárt okozott.

A megszállott gyűjtő elmondta a bíróságon, hogy a világon létező összes ragadozó madártól akart tollat a gyűjteményébe. 

Az építészmérnökként dolgozó férfi úgy fért hozzá a múzeumok féltett gyűjteményeihez, hogy tudományos kutatást végző ornitológusnak adta ki. 

A berni Természettudományi Múzeum igazgatója elmondta a dpa-nak, hogy a tolvaj személye és viselkedése egyáltalán nem ébresztett gyanút, az áltudós szaktudásával lenyűgözte a valódi kutatókat. 

A berni múzeum személyzete eleinte előhozta neki a raktárból a kért tárgyakat, néhány látogatás után azonban már teljesen megbíztak benne, megengedték neki, hogy egyedül menjen le a raktárba, ahol az igazgató szerint "minden gátlását elveszítette".

A madártolltolvajnak hasonló módon sikerült fosztogatnia éveken át bázeli, berni, stuttgarti, frankfurti, berlini és bécsi múzeumokat. 2012-ben vette észre az egyik berlini múzeum, hogy az áltudós kárt tett az állományban. A férfi korábban is lopott madártollakat, de 2005 előtti cselekményei elévültek.

Tízévesen kezdte a madártollak gyűjtését, amely élete fontos részévé vált. A bíróságon 2005 és 2012 közötti cselekményeiért kellett felelnie, s bár korábban is lopott, a 2005 előtti lopások elévültek.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi kizárólag nagyon ritka és védett madarak tollait lopta el. Az ügyész 4 év börtönbüntetést követelt, a védelem próbára bocsátást kért.

A különös tolvaj - egy büntetlen előéletű, kétgyermekes ember - a bíróságon azt mondta, hogy becsületes személynek tartja magát, 2012 óta pszichoterápiai kezelésre jár, és már egyáltalán nem érdekli a madártollgyűjtés. 

A tolvajjal együtt vádat emeltek egy másik madártollgyűjtő ellen is orgazdaságért.

A múzeumok 400 ezer euróra (123 millió forintra) becsülték az ellopott tárgyaknak az értékét, de a gyűjtemények megcsonkítása által okozott eszmei kár eléri a hatmillió eurót. A szakértők is elismerték ugyanakkor, hogy madártollak és madárszárnyak piaci értékét szinte lehetetlen felbecsülni, mivel elsősorban tudományos értékről van szó. 

A történtek nyomán az érintett múzeumok megszigorították a szakértők ellenőrzését, a gyűjtemények biztonságát. A tolvaj felajánlotta, hogy jóvátételként átadja a megkárosított intézményeknek saját, teljesen legálisan szerzett 10 ezer madártollát.