Szélsőséges volt és egyedül cselekedett a linzi kettős gyilkosság elkövetője

Vasárnap előzetes letartóztatásba helyezték azt a tunéziai származású muszlim férfit, aki a gyanú szerint egy idős osztrák házaspárt gyilkolt meg pénteken Felső-Ausztriában. A korábbi feltételezések szerint a férfi a nyugdíjas párt amiatt ölte meg, mert azok szimpatizáltak a bevándorlásellenes szabadságpárttal. 
    
Andreas Pilsl, a felső-ausztriai rendőrség vezetője arról adott tájékoztatást, hogy a férfi arab nyelven elküldött üzeneteit vizsgálták meg, így derült fény az utóbbi hónapokban egyértelműen megmutatkozó radikális irányultságára. A hatóságok abból indulnak ki, hogy a férfi nem megbízásra, hanem "magányos farkasként" cselekedett. A rendőrségi vezető elmondta: egyelőre nem találtak arra utaló jelet, hogy a gyanúsított az idős pár szabadságpárti kötődése miatt gyilkolt. Arról is beszélt, hogy még a nyomozás elején tartanak, és jelenleg a tunéziai férfi kapcsolatait vizsgálják.
    
"A házkutatás folyamán lefoglaltunk több elektronikus eszközt, amelyek a vizsgálat eredménye szerint egyértelműen az Iszlám Állam terrorszervezethez fűződő kapcsolatra utalnak" - jelentette ki Wolfgang Sobotka belügyminiszter és hozzátette: a gyanúsított nyilvánvalóan szélsőséges muszlim, azonban a jelen vizsgálati állás szerint nem akart Szíriába utazni, hogy ott harcoljon. A miniszter a nyomozás érdekeire hivatkozva több részletéről nem adott tájékoztatást. 
    
Christian Kern kancellár a szélsőséges veszélyek elleni hatékony küzdelemre szólította fel a biztonsági szerveket. "Komoly és gyors munkát várok el a további fenyegetések elkerülése végett" - mondta. 
    
Az elkövető 1989 óta él Ausztriában, és 2021-ig van érvényes tartózkodási engedélye, de úgy érezte, hogy vallása és származása miatt nem látják szívesen az országban. A korábbi feltételezések szerint minden negatív tapasztalatáért, például a munkaügyi központnál szerzett benyomásaiért vagy szociális támogatásának csökkentéséért az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) okolta, tettével pedig "példát akart statuálni" az osztrák társadalom előtt. A férfit még 2011-ben állatkínzásért feljelentették és elítélték. A rendőrség közlése szerint akkor - tévesen - úgy gondolta, hogy egy szabadságpárti képviselő jelentette fel. A sajtó arról írt, hogy a meggyilkolt házaspár fia a szabadságpárt tartományi vezetőjének csapatában dolgozik. 
    
A 87 éves férfi és a 85 éves nő korábban még támogatta is anyagilag a tunéziai származású, 54 éves férfit, Mohamed H.-t, aki hetente kétszer élelmiszerboltból vásárolt a házaspárnak. Pénteken egy övvel, farúddal, késsel és benzintartállyal felszerelkezve érkezett az idősekhez, a nőt megfojtotta, a vak férfit leszúrta és a bottal agyonütötte, majd felgyújtotta áldozatait. 
    
Az elkövető önként jelentkezett a rendőrségen.