Sokan járnak ide, még akkor is, ha nem minden tökéletes. Valaki szerint lehetne több féle pálinka, más csak üveges sört iszik, mert amit csapolnak, azt nem szereti és a kimért rizling sem egy díjnyertes bor.
De akkor is, ez az ő törzshelyük. Sokaknak már az apja, nagyapja is idejárt. Ugyanaz a cégér, ugyanazok a tölgyből készült ódon padok és asztalok, jellegezetes illat - mindezzel tudnak azonosulni, mindezzel azonosulnak, ezért járnak ide a vendégek. Itt és így érzik jól maguknak, mert ez egy biztos pont az életükben.
Aztán az élet úgy hozza, hogy a kocsmának új tulajdonosa lesz. Aki idővel felveti, hogy kéne egy sokkal modernebb cégér, és a padokat, asztalokat is le kell már cserélni 21. századira. A vendégek azonban ezt nem akarják. Amúgy sem, mert számukra ez a cégér a kocsma, s a kocsma a cégér, de ráadásul az új cégér, az új berendezés valami elképesztően gagyi. Egyetlen vendég sem akarja. Senki, akiért elvileg ez a kocsma egyáltalán létezik. De a tulaj csak azért is lecseréli, mert lecseréli és kész.
Miért?
Akárhogy próbálok összetettebb kérdést feltenni, kár a karakterért, mert a végén csak az marad, hogy: miért?
Ezt kérdezik pár napja Újpesten is, ha ránéznek arra a borzalmas, tragikomikus valamire, ami az új címer(szerű izé). És vélhetően egyre dühösebbek is a "törzsvendégek". Így nem csoda, hogy már a kocsmaajtót is bezáratta a vezetőség, mégpedig valami olyan ordenáré hülyeségre hivatkozva, ami méltó az új cégérhez.