Kezdődik a világpolitikai cirkusz

Milyen közös nevezők lehetnek egy társaságban, ahol mindenki utálja egymást?

Balhé várható minden tekintetben. 

A külső színen már el is kezdődött a tüntetők összecsapása a rendőrséggel. Ez már csak ilyen, a globalizáció és kapitalizmus ellen tüntetők minden alkalommal jelen vannak a nagyhatalmi találkozások helyszínén, ahol a kezdeti békés tüntetésekből gyakran utcai harcok alakulnak ki. 

A hamburgi rendőrség felkészült ugyan, a botrányos viselkedésű erősítés helyett újak érkeztek, és a Politico cikkje szerint 20 ezer egyenruhás van készültségben a német nagyvárosban, hogy kordában tartsák a tüntetőket, és egy esetleges terrortámadás ellen biztosítsák a jelenlevők biztonságát.

A tárgyalóasztalok körül sem várható jobb helyzet. Egyelőre megoldhatatlan ellentétek és problémák kerülnek napirendre és a rendezvény házigazdájának Angela Merkelnek a szavai is árulkodóak:

"A világban nyugtalanság uralkodik, a világ egyre megosztottabb." 

A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója nehéz lesz és végkimenetele bizonytalan a német kancellár szerint.

A fő vitatémák között szerepel a szabadkereskedelem és a globális éghajlatváltozás megfékezésére tett erőfeszítések folytatása. 

A szabadkereskedelmi megállapodásokat, mind az Európai Unióval, mind a csendes-óceáni térséggel egy tollvonással szüntette meg Donald Trump, amire válaszul a most rendezett csúcs előtt Japán és az Európai Unió bejelentették, hogy egymással kötnek szabadkereskedelmi egyezményt, jelezve, hogy az Egyesült Államok nélkül is jól boldogulnak. 

Igencsak sarkalatos téma lesz a klímapolitika is, miután Donald Trump nem hisz az éghajlatváltozásban és döntése alapján az Egyesült Államok kilép a 2015-ben elfogadott párizsi klímaegyezményből. 

Így nehéz elképzelni, hogy ezekben az ügyben milyen közös pontot tartalmazó zárónyilatkozat születhet.

Kiemelt helyet kapott még a terrorizmus és a nemzetközi migráció kérdése is, ami valószínűleg nem csak a húszak, de az USA-Ororszország kétoldalú elnöki találkozón is meghatározó téma lesz. 

Ezen kívül nem sokat tudunk a találkozóról,

„Nincs előre egyeztetett napirend. Arról fognak beszélni, amiről akarnak”

– mondta Herbert Raymond McMaster, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója.

Az előzetes spekulációk szerint hiába feszült egymásnak a két ország az elmúlt hetekben a Szíriai konfliktus kapcsán, Trump visszatérne az eleinte alkalmazott baráti hangnemre és ezzel próbálna valami látványos eredményt elérni a találkozón. Ezt megcáfolni látszik, hogy tegnap Lengyelországban tartott beszédében az amerikai elnök egyértelműen beszólt az oroszoknak, és kinyilvánította, hogy Kelet-Európa számíthat az USA katonai támogatására. 

Lengyelországban pedig ez nem jelent mást, mint hogy egy esetleges orosz támadás esetén az amerikai szövetségesek mögöttük állnak majd. Hogy mindezt Putyin hogyan értékeli, az hamarosan kiderül.