Bejelenthetik az Iszlám Állam feletti győzelmet Moszulban

A koalíciós erők visszafoglalták az dzsihádista szervezet bölcsőjét, miután összeomlottak a terrorszervezet védelmi vonalai.

A győzelemhez már csak néhány méter, néhány óra hiányzik - tette hozzá a tévé egyik tudósítója, aki az iraki erők mögött tartózkodott.

A koalíciós erők minden légicsapása és tüzérségi lövései a dzsihadisták utolsó bástyájára összpontosult szombat reggel - erősítette meg a Reuters hírügynökség egyik tévés forgatócsoportja. 

Az iraki parancsnokok elmondták az állami tévében, hogy a lázadók minden méterért orvlövészekkel és öngyilkos merénylőkkel küzdenek a sűrűn beépített óvárosban.

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök június végén, miután a kormányerők elfoglalták annak a moszuli nagymecsetnek a romjait, amelyben a dzsihadisták három évvel ezelőtt kikiáltották "kalifátusukat", azt mondta: befellegzett az Iszlám Állam terrorszervezet "hamis államának". Fogadkozott, hogy az utolsó emberig "le fogják vadászni" a terroristákat, megölik vagy elfogják őket.