425 kilométert menetelt a török ellenzéki vezető

Tömegtüntetéssel végződő akciójával párttársa bebörtönzése ellen tiltakozott.

A Márvány-tenger partján fekvő kerületben tartott rendezvény az ellenzéki vezető több mint háromhetes, Igazságmenet (Adalet yürüyüsü) nevet viselő kampányának záróeseménye. A 68 éves Kilicdaroglu június 15-én gyalog indult el a török fővárosból, Ankarából a 425 kilométerrel távolabbi Isztambulba. A megmozdulással pártja egyik képviselőjének bebörtönzése ellen tiltakozik.

"Meneteltünk az igazságosságért, meneteltünk az elnyomottak jogaiért, meneteltünk a bebörtönzött törvényhozókért, meneteltünk a rács mögött ülő újságírókért, meneteltünk az állásukból elbocsátott egyetemi oktatókért"

- mondta a tömegnek a politikus a maltepei börtön közelében, ahol a CHP képviselője, Enis Berberoglu büntetését tölti.

A törvényhozót 25 évre ítélték, mert államtitkokat osztott meg a Cumhuriyet című ellenzéki napilappal.

"Azért meneteltünk, mert ellenezzük, hogy egyetlen ember kormányozzon" - folytatta Kilicdaroglu. "Azért meneteltünk, mert az igazságszolgáltatás a végrehajtó hatalom kiszolgálója."

Recep Tayyip Erdogan török elnök azt vetette az ellenzéki politikus szemére, hogy menetelésével terroristákat támogat. A program békés jellege miatt azonban a kormány eddig nem avatkozott be. A megmozdulás nagy sajtóvisszhangot kapott: miközben a kormánypárti lapok "az áruló meneteléséről" cikkeztek, ellenzéki tárcaírók ódákat zengtek Kilicdarogluról.