Országgyűlési képviselők adományaiból nyaralhat több, mint száz gyermek

És a szüleik is. Sokan csak így jutnak el a vízpartra.

Az ezzel kapcsolatban kiadott közlemény szerint az alapítvány jóvoltából idén még további három helyszínen, Tapolcán, Tiszavasváriban és Somoskőújfalun szerveznek nyaralást a hátrányos helyzetű nagycsaládok részére.

A táborban 47 szülő és 103 gyermek egy hetes nyári kikapcsolódását biztosítják.

A családok július és augusztus hónapokban négy turnusban vehetnek részt a nyaralásokon.  A feszült ukrajnai politikai helyzetre való tekintettel, a somoskőújfalui helyszínen húsz hátrányos helyzetű kárpátaljai gyermek is részt vesz.

Sneider Tamás kuratóriumi elnök, Kiss Gabriella főtitkár és Baráth Zsolt főszervező közölte, hogy a költségeket a Jobbik országgyűlési képviselőinek adományaiból fedezik. Az üdültetést 7 millió forintból valósítják meg, ezt az utazásra, a szállásra, az étkezésre, a kirándulásokra és a standbelépőkre fordítják.

Mint írták, a pihenésen túl az üdülés célja az, hogy lehetőséget biztosítson olyan családok számára, akik nehéz anyagi körülményeik miatt még soha nem engedhették meg maguknak a közös nyaralást. A családok nyugodt időtöltését az alapítvány önkéntesei segítik. A szervezők a már hagyományt teremtő üdültetési programsorozattal a maradandó élményen túl, erősíteni kívánják az összetartozás érzését is.