Hőség lesz, vigyázzunk az utakon

Golopencza Pál felidézte: csaknem egy időben történt a két baleset. Az M3-as autópályán buszbalesetben 22-en sérültek meg, egyikük életveszélyesen, négyen-öten pedig súlyosan. A sérülteket Budapestre, a Honvédkórházba és a baleseti intézetbe vitték.

A másik, a 441-es úton történt baleset sérültjei közül is egy ember állapota életveszélyes, és négy-öt a súlyos sérült. Onnan a fővárosba és vidéki kórházakba is vittek embereket - fejtette ki.

A hőség miatt romolhat a koncentráció és megnövekedhet a balesetek száma, hidratáljuk magunkat és legyünk körültekintőek az utakon.

Ha szerencsések vagyunk, akkor csak a strandig kell kibírni a közlekedést.

Frissítés: Békés és Csongrád megyében a legmagasabb szintre, harmadfokúra emelte a hőség miatt kiadott figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn.  Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megye kivételével az egész országra kiadták a hőség miatti figyelmeztetést. Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében másodfokú, a többi megyében elsőfokú a figyelmeztetés.