Már több mint félszáz halottja van a harcoknak a Fülöp-szigeteki Marawiban

Nincs vége.

Restituto Padilla dandártábornok, a hadsereg szóvivője elmondta, hogy eddig a lázadók mintegy 381 tagjával végeztek, ugyanakkor elesett 90 katona, és meghalt 39 civil.

Marawiban és környékén hetedik hete folyik a harc az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szövetséges helyi fegyveresek - a Maute csoport - és a kormányerők között. A lázadók azt követően foglalták el a várost, hogy a kormányerők - sikertelenül - megpróbálták elfogni az Iszlám Állam helyi "emírjét", Isnilon Hapilont. Rodrigo Duterte elnök májusban szükségállapotot hirdetett Mindanao szigetén, ennek hatálya elvileg tíz nap múlva lejár.

A keddi bejelentéssel egy időben Delfin Lorenzana védelmi miniszter cáfolta azokat a helyi médiahíreket, amelyek szerint a konfliktusban már legalább kétezer civil vesztette életét. Egyben arra szólította fel a közvéleményt, hogy ne üljön fel az ellenőrizetlen híreknek, amelyek riadalmat, pánikot és bizonytalanságot kelthetnek. 

"Az ilyen értesülések ártanak a jelenleg folyó hadműveleteknek. Kárt okoznak az ország gazdaságának és nemzetközi tekintélyének" - szögezte le közleményében Lorenzana.

A miniszter egyben csillapítani igyekezett azokat a félelmeket, amelyeket egyes parlamenti képviselők kezdeményezése keltett a szükségállapot ötéves meghosszabbításáról. Mint mondta, Duterte elnöknek a hadsereg főparancsnokaként bevezetett rendkívüli intézkedését, a szükségállapotot csak akkor kell alkalmazni, ha az ország nemzetbiztonsági körülményei megkövetelik. A Fülöp-szigetek alkotmánya pontosan meghatározta egy szükségállapot korlátait, azt is, hogy ne éljenek vissza vele, mert annak következményei lesznek a békére, a közrendre, a gazdaságra, a kereskedelemre, a turizmusra, valamint a lakosság életére - emelte ki.