T-34-es tankot emelhetnek ki a Tiszából

Évtizedes álom.

Már az 1970-es évek vége óta tudják, hogy egy T-34-es pihen a folyó mélyén, de a kiemelése csak most valósulhat meg. Király Nikolász, a Szegedi Haditechnikai Park vezetője a Szeged.ma portálnak elmondta, hogy a kiemelési költség 800 ezer és 3 millió forint között lehet, amihez a tervek szerint nem vesznek igénybe állami forrást, viszont maradhat a szegedi parkban a tank.

A szükséges nyolc engedélyből most az ötödikért lobbiznak Lázár Jánosnál. A harckocsi valószínűleg 21 méter mélyen, a hajózási útvonal közepén található.