Európa Liga: csúnyán belehúzott a Videoton, bánhatja a tegnapi meccset a Fradi

Kisorsolták az Európa Liga következő selejtezőkörének párosításait, a Videoton nem járt túl jól.

A székesfehérváriak egyértleműen esélyesek a továbbjutásra, hiszen idegenben 3-0-ra verték észt ellenfelüket, nem lesz azonban könnyű dolguk: ha továbblépnek, a következő körben a francia bajnokságban legutóbb 6. helyen végző Bordeaux ellen kell majd játszaniuk.

A Fradi ugyanakkor bosszankodhat, hogy tegnap egy ostoba hiba/túlságosan szigorú játékvezetői döntés miatt 2-0-ről 4-2-re kaptak ki hazai pályán a dán Midtjylland csapatától, az ő párosításuk nyertese ugyanis a lengyel Arka Gdynia csapatával találkozik majd a következő körben. Nem mérvadó, csak érdekesség, és mostanában úgyis népszerű hivatkozási alap: a lengyel csapat keretének összértéke a Transfermarkt becslése szerint 6,13 millió euró, nagyjából annyi, mint a szombathelyi Haladásé. A klub tavaly mindössze 13. helyen végzett a lengyel bajnokságban, kupagyőzelmének köszönhetően léphetett ki a nemzetközi porondra.