A török miniszterelnök tanácsadója is Gülen embere lehet, ezért letartóztatták

A gyanú szerint ő is Gülenhez tartozik.

Birol Erdem főtanácsadót és feleségét Ankarában tartóztatták le a fővárosi ügyész utasításra - írta a kormányhoz közel álló Anadolu hírügynökség. Erdem - aki 2011 és 2014 között igazságügyi miniszterhelyettes volt - az egyik legmagasabb rangú tisztségviselő, akit a tavaly július 15-ei hatalomátvételi kísérlet ügyében folyó tisztogatás keretében letartóztattak.

A Sabah című kormányközeli lap úgy tudja: Erdemet azzal gyanúsítják, hogy támogatta Gülenhez közel álló bírók előmenetelét. A Hürriyet című lap pedig úgy értesült, hogy az igazságszolgáltatás tavaly tanúként kihallgatta a Gülen támogatói elleni nyomozás során.