Ez mekkora: a vizes vb-t szervező állami cég szerint kész az az épület, amin még javában dolgoznak

A HírTV készített egy összeállítást a vizes vb épületeiről, kiemelve, hogy a margitszigeti Casino még mindig nem készült el, holott a versenyek már tartanak. Az épület lenne a szervezőbizottság főhadiszállása, azonban azon még mindig dolgoznak az építőmunkások.

Csak kérdezem

Vicces, hogy most a Fidesz-hívők mindenkit kvázi lehazaárulóznak, akinek lelke nem 100 százalékos, vagy annál nagyobb lángon ég a vizes vb-től. Vicces, hogy éppen ők ájtatoskodnak arról, hogy legalább erre a két hétre ne áskálódjon senki, tegyük félre a problémákat, nyugodjanak a fegyverek, mert most meg kell mutatni a világnak az egységet, hogy mi, magyarok milyen fantasztikus nemzet vagyunk.

Vagy mégsem?

A világbajnokságot szervező állami cég, a Bp2017 Kft. szóvivője, Borsa Miklós szerint a Casino elkészült, méghozzá 5 nappal ezelőtt, július 14-én!!!

Mondjuk, ez még így is aggályos, mert a HírTV birtokában lévő szerződés szerint a március végén szerződött, közbeszerzéssel kiválasztott építőipari cégnek, a miskolci Bo-To Bau Kft.-nek július 7-éig kellett volna végeznie. Erre kapott nettó 935 millió forintot. Azonban a megrendelő állami cég önkényesen kitolta a határidőt 14-ére, így eltekintett a napi 450 ezer forintos kötbértől is.

Ugyanakkor a Casino a megújított határidőre sem készült el - s hogy miért nem lehet ezt elismerni?

Rejtély. Talán majd egy NER nélküli, békés időszak választ ad erre a kérdésre is.