Idegen lakást kínált albérletnek, majd meglépett a pénzzel egy rejtélyes nő Dunaújvárosban

Tíznél is többen vannak a városban eddig példátlan csalássorozat áldozatai.

Egy olvasónk levélben hívta föl figyelmünket az esetre. Sajnos az ő ismerőse is lépre ment, amikor másodmagával albérlet után nézelődött, és belefutott a Tóth Kittyként bemutatkozó svindler ajánlatába.

A takaros lakás olyannyira meggyőzte az ismerőst, hogy egyből le is tette az 50 ezer forintos kauciót, amiről papírt is írtak, majd megállapodtak egy augusztus 1-jei költözési dátumban.

Az egyezség egészen addig tűnt jó vásárnak, amíg olvasónk ismerőse bele nem futott a Vészhelyzet Dunaújváros (VéD) Facebook-csoportban az alábbi bejegyzésbe:

Legnagyobb bánatára a cím megegyezett az általa nemrég "lefoglalózott" lakáséval, és természetesen azonnal leesett neki, hogy bepalizták. Ezt követően megpróbálta felkeresni az ál-főbérlőt, ám a nő az ismerőst és a leendő lakótársát is letiltotta a közösségi hálón, telefonszámot pedig nem volt hajlandó megadni nekik (hogy miért, azt mindjárt meglátjuk).

Másnap felkeresték az albérletként hirdetett lakást, ekkor derült ki, hogy a hozzá kapott kapukód sem stimmel, illetve a többi lakó elmondta:

nem a magát Tóth Kittynek kiadó nőé az ingatlan.

"Egyik szomszéd említette, hogy már többször rendőrt kellett hívni, mert a lakásban orgiákat tartottak"

- tette hozzá olvasónk.

Nem ők voltak az egyetlenek, akik pórul jártak

Sajnos nem olvasónk ismerőse volt az egyetlen, akit átvert a trükkös csaló:

a dunaújvárosi rendőrség információi szerint a huszonöt év körüli, mintegy 165 centiméter magas, festett szőke hajú, molett testalkatú nő által levezényelt csalássorozat miatt eddig már tizenegyen tettek feljelentést.

A hivatalos adatok alapján szerint "Tóth Kitty" július 10. és 12. között mutatta meg és "adta ki" a Gábor Áron utcai lakást, az üggyel kapcsolatos feljelentések pedig 14-én kezdtek beérkezni.

Volt olyan eset, hogy az egyik bepalizott áldozat, aki akkor még nem is sejtette, hogy átverték, boldogan újságolta ismerősének: végre sikerült albérletet találnia a Gábor Áron utcai címen - mire az ismerős jelezte: érdekes, ő is pont ott kapott albérletet...

A csaló egyébként rutinos albérlők számára elég átlátszó módon dolgozott:

  • Az érdeklődőket azzal szédítette, hogy akár a kétszobás lakás kifestését is vállalja;
  • csak Facebook-elérhetőségét adta meg, mondván, Németországban él, így telefonszámot nem tud adni;
  • az 50-60 ezer forintos kauciókról, illetve a foglalókról írt sajtcetliken nem szerepelt személyes adat a "főbérlőről".

Az albérletet kínáló svindler az ügyletek lebonyolítása után - amikor már valószínűleg érezte, hogy több átverés nem férne bele - a lakással kapcsolatos Facebook-csoportjából kitiltotta volt "ügyfeleit", felhasználói fiókját pedig törölte.

A valódi tulajdonos egyébként semmit sem tudott arról, mi folyik a lakásában:

a kiadásra kínált ingatlanban korábban albérlők éltek, akikről a tulajdonos június óta nem is hallott.

Elképzelhető, hogy a korábbi bérlők és a csaló között összefüggés van, hiszen a nőnek volt kulcsa a lakáshoz.

A rendőrség várja azok jelentkezését, akik bármilyen információval tudnak szolgálni az elkövető kilétéről és tartózkodási helyéről.

Tippek albérletkeresőknek

  • Több elérhetőséget is kérjen a bérlemény tulajdonosától, köztük telefonszámot; amennyiben ezt megtagadja, kezdjen gyanakodni!
  • A kaució, vagy a foglaló átadásáról kizárólag hivatalos átvételi elismervényt írjon alá (ITT tölthető le egy kiváló sablon); ha a tulaj ettől elzárkózik, gyanakodjon!
  • A kiszemelt lakást érdemes többször is fölkeresni, akár a főbérlővel nem egyeztetett időpontban is, ekkor többek között remek alkalom kínálkozik a szomszédokkal való beszélgetésre is.
  • Ha albérleti szerződést köt, az aláírásnál mindig legyen jelen ügyvéd, a szerződést pedig gondosan olvassa át, mielőtt aláírná.