Amit szabad Jupiternek?

A vezető szocik együttműködhetnek a Fidesszel, a kicsiket kizárják.

A kerületvezetőt azért támadják a fideszesek, mert nem hajtott végre két testületi határozatot. A polgármester azzal indokolta az ellenállást, hogy szerinte túlárazott volt az a közbeszerzés, amivel a Fidesz képviselői egy óvodafelújításra akartak pluszpénzt elkölteni. 

Móricz arról beszélt a kormánypárti lapnak, hogy szerinte Lamperth Mónika - a kerület jegyzője - állhat elmozdításának hátterében. Az első fokon a pártjából kizárt MSZP-s politikus úgy véli, azért próbálják ellehetetleníteni, mert a 2018-as országgyűlési választásokon ezt a körzetet a szocialisták a DK-nak ígérték. Lamperth pedig Móricz állítása szerint volt főnökének, Gyurcsány Ferencnek készíti elő a terepet.

Az MSZP tehát Móricz szemére vetette a Fidesszel történő együttműködést vagy kollaborációt, ami annak fényében viszont különösen pikáns, hogy a szocialista párt ugyancsak a kormánypártokkal közösen akarta átadni a hatvani vadászkastélyt a Vadászkamarának. Arról nem is beszélve, hogy nemrég a Heti Válasz mutatta be, milyen csatornákon keresztül tartja életben a Fidesz az MSZP-t.