Továbbra sincs gyanúsított a veronai buszbaleset ügyében

Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a rendőrséget, hogy az ügyben indult nyomozás határideje pénteken járt volna le, ezt hosszabbították meg 60 nappal.
    
Válaszában az Országos Rendőr-főkapitányság azt írta: a veronai buszbalesettel összefüggésben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. 
    
A nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem adott.
    
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A buszon ötvenhatan utaztak: 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr. A szerencsétlenségben tizenheten meghaltak. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.