Nagy Viktor szerint gusztustalan volt a magyar-olasz játékvezetőinek ténykedése

Így látták belülről.

Az Index összegyűjtötte, hogy mit mondtak a magyar csapat játékosai. Hárai Balázs piros lapos, csere nélküli kiállítását mindenki kiemelte. Igaz ugyan, hogy az olaszoktól is kiküldték Fonellit, de ő nem kulcsember abban a csapatban, míg Hárai az első számú magyar center, gyakorlatilag pótolhatatlan. Az ítélet után Decker Ádám támadott, aki alapvetően inkább védőspecialista. A bírók döntése már csak azért is furcsa volt, mert Hárait konkrétan ketten ütötték a vízben, a páros kiállítás ilyen esetben nem állja meg a helyét.

Nagy Viktor, a magyar kapus sem volt elégedett a bíráskodással:

"Mindig fújnak az olaszoknak. Most, hogy hazai pályán vagyunk a vb-n, azt hittem, korrekten, semlegesen fújnak. De ez gusztustalan volt. A meccsen nehezen tudom túltenni magam ezen, talán látszott is pár jelenetnél. Két ember a parton baromira ellened dolgozik, és mégsem szabad ezzel foglalkozni, nem haragszunk rájuk."

Nagy pozitívumként kiemelte, hogy bírta a csapat a nyomást, volt bennük erő, a parázs hangulat ellenére tiszta maradt a szív és a fej is. "A pozitívumokat kell ebből a meccsből hazavinni, mert arra lehet építeni, a negatívumokra nem lehet, azt törölni kell."

Csütörtök délelőtt biztos, hogy pihen a válogatott, mert fizikailag is kemény meccs volt.

Erdélyi Balázs azt hangsúlyozta, hogy az olaszok első perctől felvállalták a verekedős játékot, amihez a bírók is asszisztáltak. Fontos, hogy senki nem veszítette el a fejét a mieink közül. A meccs előtt nem lett volna elégedett a döntetlennel, de így már igen.

"Lett volna lehetőségünk a győzelemre, de sok helyzetet kihagytunk, nem is emlékszem pontosan, mennyit. A sajátomra sajnos igen, ha azt belövöm a tempóelőny után, akkor 8-7-re vezetünk, nem így lett sajnos."

Gór-Nagy Miklós is hasonlóan látja, mert mínusz kettőről jöttünk vissza. Ott van viszont a mérleg másik oldala is, amibe bele kell tenni a furcsa ítéleteket, és azt is is, hogy több helyzetünk volt.

Vámos Márton két gólja mentette döntetlenre a meccset, ő nem szereti, ha másokon múlik a csapat sorsa, márpedig a döntetlen miatt ez a helyzet most. Ő nem beszélt a bírókról, szerinte a végén kiütközött a csapaton a fáradtság, mert az elején csak mentünk az olaszok után, ami sok energiával járt.

Pénteken 20:10-től lesz a franciák elleni meccs, ami könnyű győzelemnek ígérkezik, ráadásul a gólarány sem számít már. Ha az olaszok minimum 11 góllal verik az ausztrálokat, akkor ők lesznek a csoportelsők, ha nem, akkor mi. Egyáltalán nem mindegy, mert az első hely azt jelenti, hogy közvetlenül a nyolcban van a csapat.

(fotó: Czagány Balázs / MTI)