Erdogant nem szeretik, de a németországi törököket igen

A Berlin és Ankara kapcsolatában bejelentett irányváltás nem a Törökországban élő emberek és nem is a Németországban élő török gyökerekkel rendelkező személyek ellen irányul - hangsúlyozta a német és török nyelven egyaránt nyilvánosságra hozott dokumentumban Gabriel.

"Ebből a szempontból közömbös, mennyire feszültek a politikai kapcsolatok Törökország és Németország között. Számunkra egyértelmű, hogy Önök, németországi török származású emberek, hozzánk tartoznak, akár van német útlevelük, akár nincs"

- szögezte le Gabriel. Az országban élő törökök száma meghaladja a hárommilliót.

A tárcavezető a Törökországban fogva tartott Peter Steudtner német jogvédő és öt társa ügyében ismételten kiemelte: Berlin nem fogja tétlenül nézni állampolgárai letartóztatását. "Meg kell védenünk őket" - jelentette ki.

Frank-Walter Steinmeier német államfő szokatlanul hevesen bírálta Recep Tayyip Erdogan török elnököt a ZDF közszolgálati televízióban vasárnap este elhangzó, a hírügynökségek által előzetesen ismertetett interjújában.

Az államfő szerint Erdogan nemcsak arra törekszik, hogy saját kénye-kedvére szabja át Törökországot, de elhallgattatja, üldözteti és börtönbe veti a még megmaradt ellenzéki bírálókat is.

Steinmeier hangsúlyozta: ezért is támogatja Németország irányváltását Törökországgal kapcsolatos politikájában.

"Nem fogadhatjuk el azt, ami Törökországban történik, hiszen ez Németország önbecsülésével is összefügg"

- szögezte le a német államfő.

Sigmar Gabriel a német-török kormányzati viszony romlása miatt csütörtökön irányváltást jelentett be a kapcsolatokban.

A német külügyminisztérium az új politika keretében figyelmeztette a Törökországba utazó németeket, hogy bárkit bármikor önkényesen megfoszthatnak szabadságától, ezért fokozott óvatosságra van szükség. Bejelentette továbbá, hogy elhatározták a törökországi beruházásokhoz nyújtott állami garanciavállalások felülvizsgálatát. Hasonló utalást tett a Törökországnak szánt úgynevezett uniós előcsatlakozási támogatásokkal összefüggésben is.