Kevés a buszsofőr, béremelésre lenne szükség

Nemcsak a külföldi munka jelent alternatívát a sofőröknek, hanem bármi, ahol több pénzt kapnak.

A lap szerint jelentős eltérések vannak a fizetések között, míg ugyanis egy kezdő BKV-sofőr 180-200 ezer forintot is megkeres egy hónapban, a vidéki buszvezetők átlagosan nettó 130-170 ezret kapnak. A legnagyobb vidéki szolgáltató, a Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint náluk bruttó 264 ezer (nettó 170 ezer) forintot keresnek a sofőrök, amihez még hozzájön havonta - átlagosan - 39 ezer forintos, üzemanyag-megtakarításért járó összeg, bruttó 40 ezer forint kafetéria, valamint háromszázalékos önkéntes nyugdíjpénztári támogatás.

A BKV arról tájékoztatta a lapot, hogy nemcsak járművezetőből van kevés, hanem szakmunkásból és mérnökből is, a létszámot intenzívebb hirdetéssel próbálják feltölteni, de a fő céljuk a versenyképes jövedelmek elérése

Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az a 30 százalékos béremelés, amelyet három év alatt kapnak meg, nem lesz elég az elszívóhatás megállítására. A Magyar Nemzetnek azt mondta: nemcsak a külföldi munka jelent alternatívát a sofőröknek, hanem gyakorlatilag bármi, ahol több pénzt kapnak.